Szoboszlait ismét a legjobbnak választották, de Arne Slotnak lesz hozzá egy-két szava

Szoboszlait ismét a legjobbnak választották, de Arne Slotnak lesz hozzá egy-két szava

Szoboszlai Dominikot választották a Liverpool labdarúgócsapatának szurkolói a Barnsley elleni FA Kupa-találkozó legjobbjává.

A Premier League címvédője, az angol bajnokságban negyedik helyezett csapat hétfő este 4-1-re győzte le otthon a harmadosztályú Barnsleyt a sorozat harmadik fordulójában. A magyar válogatott csapatkapitánya a kilencedik percben pazar gólt lőtt, mintegy 25 méterről bombázott a jobb felső sarokba, de emellett is aktívan mozgatta együttesét, szervezte a játékot. Az első félidő hajrájában, 2-0-s állásnál ugyan nagyot hibázott, egy visszazárásnál lefutotta az ellenfél támadóját, Adam Phillipset, megszerezte előle a labdát, de az ötösön belül egy szerencsétlen mozdulattal „ott hagyta előtte”, amiből megszületett a szépítés. Ennek ellenére a drukkerek őt látták a legjobb liverpoolinak, az idény során immár hatodszor.

A magyar játékos a meccs után a pályán úgy nyilatkozott, hogy olyan hibát követett el, amit könnyen el lehetett volna kerülni, de előfordul az ilyen a futballban. Egyúttal elnézést kért a csapattársaitól, hogy megnehezítette a dolgukat.

Arne Slot vezetőedző a sajtótájékoztatón azt mondta, nem ejtett szót az esetről a szünetben, inkább arról beszélt, hogy lehetne gördülékenyebb, tempósabb a játékuk a második félidőben, mert nem tudtak sok helyzetet kialakítani. Arra is kitért,

Hírdetés

nem először fordult elő, hogy vezetnek két góllal, simának tűnik a mérkőzés, aztán hanyagságból vagy figyelmetlenségből kapnak egy gólt, amivel alapvetően megváltozik a helyzet. A mostani esetet illetően magával Szoboszlaival fogja megosztani a gondolatait

– árulta el.

A 32 között a Liverpool a Manchester Unitedet búcsúztató Brightonnal találkozik majd február 13. és 16. között.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »