Szoboszlai: Kicsit össze kell kapnia magát a társaságnak, beleértve magamat is

Szoboszlai: Kicsit össze kell kapnia magát a társaságnak, beleértve magamat is

Szoboszlai: Kicsit össze kell kapnia magát a társaságnak, beleértve magamat is Lencsés Zoltán2025. 03. 24., h – 08:38

Így látta a Magyarország–Törökország (0:3) Nemzetek Ligája-osztályozót Marco Rossi és Szoboszlai Dominik.

A magyar válogatott az Isztambulban elszenvedett 3:1-es vereség után mindent megtett, hogy ledolgozza hátrányát a Puskás Arénában. Szoboszlaiék a mérkőzés első félidejében nagy nyomást fejtettek ki a török kapura, de helyzeteik kimaradtak, a vendégek viszont éltek a minimális számú lehetőségükkel, és már félidőben 2:0-ra vezettek, eldöntve ezzel a párharc sorsát.

„Ezen a két mérkőzésen bebizonyosodott, hogy sok helyzetet ki tudunk dolgoni és szinte semmit nem tudunk kihasználni. Egyrészt beszélhetünk a csapatok minőségéről, másrészt a balszerencséről is. Természetesen, ha kétszer így kikapunk, nem lehet pusztán balszerencséről beszélni

– kezdte értékelését Marco Rossi, aki szerint a kapott büntető elkerülhető volt, a harmadik gólt pedig súlyos taktikai fegyelmezetlenség előzte meg, ami nem fordulhat elő. 

A magyarok szövetségi kapitányát ezután két konkrét döntéséről kérdezte egy újságíró: az egyik Fiola Attila szerepeltetése, a másik pedig Nagy Ádám mellőzése, akire Schäfer eltiltása miatt talán most szükség lett volna.

„Önök szerint Fiola rosszul játszott? – kérdezett vissza indulatosan Rossi, és érezhető volt, hogy a teremben azért páran visszanyelik az „igenˮ választ. – Fiola nem játszott rosszul, kapott egy sárgát és azt tette, amit kértem tőle. A félidőben lecseréltem, hogy nehogy emberhátrányban folytassuk. Ami Nagy Ádámot illeti, amíg meghívtam, azért kritizáltak engem. Most viszont két hónap alatt egyetlen meccset játszott, ami nem készítette fel őt az ilyen mérkőzésekre. Ha úgy gondolják, hogy van három-négy játékos, akit előhúzok a kalapból, ha hiányzóink vannak, talán önöknek kéne a helyemen ülni.ˮ  

„Vállalom a felelősséget, az én hibám, hogy a B divízióba kerültünk. Mindent megtettünk, hogy ezt elkerüljünk… Amíg jó eredményeket értünk el, sokan hangsúlyozták, hogy a Nemzetek Ligája nem egy fontos sorozat. Most, hogy kiestünk, mégis az? 

– tette fel a kérdést Rossi, aki szerint a török válogatott erősebb a magyarnál, és az európai erőrangsort tekintve rögtön a topválogatottak után következik.

Kapcsolódó cikkünk

A magyar labdarúgó-válogatott hazai pályán 3:0-ra kikapott Törökországtól, így 6:1-es összesítéssel búcsúzott a Nemzetek Ligája A divíziójától.

A magyar labdarúgó-válogatott a XIX. században eddig négyszer fogadta a török nemzeti csapatot és ebből három alkalommal győzni tudott – kétszer ráadásul két góllal, ami a vasárnapi visszavágón hosszabbítást ért volna.

A magyar válogatott csütörtökön 3:1-es vereséget szenvedett Isztambulban, ahol jól tartotta magát, de a második török gól törést okozott játékában. A találkozón ráadásul sárga lapot kapott Schäfer András és Nagy Zsolt, így eltiltás miatt mindkettejüknek ki kellett hagynia a visszavágót.

Várható volt, hogy Marco Rossi a két kényszerű változtatáson kívül egyéb módosításokat is végrehajt a kezdőcsapaton: Dárdai Bence bekerülésére számítani lehetett, de mellette meglepetésre Vécsei Bálint is lehetőséget kapott, a továbbra sem százszázalékos Sallai Roland posztján pedig Gazdag Dániel bizonyíthatott.

Bátran kezdett a hazai csapat, és gyorsan megszerezhettte volna a vezetést, ha Varga Barnabás gyorsabban eszmél Gazdag beadása után. A magyar egykapuzást a 10. percben a naplemente akasztotta meg: ramadán hónap miatt a törökök gyors evő- és ivószünetet kaptak, amit hatalmas füttyszóval vett tudomásul a hazai közönség.

A magyar nyomás – ha nem is olyan intenzitással – de folytatódott, Szoboszlai próbálkozott egy egyéni akció végén kevés sikerrel. A meccs kifejezetten paprikás hangulatban zajlott: Szoboszlai egy ízben összeakaszkodott Gülerrel, és egyébként is rengeteg volt a szabálytalanság. 

Ez még nem lett volna baj, de a német játékvezető – legalábbis a magyar szurkolók szempontjából – helyenként idegborzolóan furcsa mércével fújta a mérkőzést.

A 27. percben Gazdag kihagyta a mérkőzés első ziccerét: Szoboszlai szép passza után csak a kapusba lőtt. Jöhetetett volna a második tuti hazai lehetőség is, de a meglóduló Szoboszlait visszarántották: a törökök szerencséjére csak egy utolsó előtti emberes szabálytalanságról volt szó. Az esetért megítélt szabadrúgásból Szoboszlai a felső lécet súrolta…

Hírdetés

Miután Zwayer nem fújt le egy egyértelmű török szabálytalanságot, ami egy magyar kontrát akadályozott meg, egy perccel később már sípjába fújt (jogosan) – a megkésett Fiola buktatta a tizenhatosban Yükseket, a büntetőt pedig Calhanoglu higgadtan értékesítette – 0:1. Villámgyorsan jött az újabb török gól, egy visszagurított labdát Güler lőtt higgadtan a hálóba.

A törökök a semmiből szereztek gólokat, a magyaroknak viszont semmi sem sikerült – gyorsan jöhetett volna a hazai szépítés, de Bolla beadásába Varga csak belepiszkálni tudott. A félidőig is a magyar csapat ment előre a gólért, de újabb helyzeteket nem tudott kidolgozni.

Rossi már Negót és Nikitschert is kiküldte a második félidőre. Továbbra is a magyar csapatnál volt többet a labda, de a törökök már ügyesebben találták meg a kínálkozó területeket. A második játékrész első komolyabb lehetősége a hazai csapat előtt adódott, Nego egy kapáslövéssel tornáztatta meg Cakirt.

A 60. perc környékén a törökök – először a mérkőzés sorrán – huzamosabb ideig eldugták a labdát. A hazai csapat már nem igazán hitt a továbbjutásban, de még igyekezett: Csoboth Kevin tizenegyest harcolhatott volna ki, ha épp nem áll párcentis lesen.

A törökök érthetően elégedettek voltak az eredménnyel, így a mérkőzés színvonala visszaesett: egyedül a játékvezető teljesítménye volt stabilan gyenge. Az utolsó tíz percben töredezett volt a játék, de a 90.-ben Bardakci egy közeli fejessel a kegyelemdöfést is megadta a magyaroknak (0:3).

A magyar válogatott legközelebb június 6-án lép pályára, amikor Svédországot fogadja felkészülési mérkőzésen a Puskás Arénában.

Gólszerzők: Calhanoglu (37., 11-esből), Güler (39.), Bardakci (90.)

Játékvezető: Zwayer (német), 60 000 néző

Sárga lap: Fiola, Orbán, Varga, ill. Yüksek, Aktürkoglu, Bardakci

MAGYAROSZÁG: Dibusz–Fiola (46. Nego), Orbán, Dárdai M. (60. Szalai)–Bolla, Dárdai B. (46. Nikitscher), Vécsei (74. Csoboth), Kerkez–Szoboszlai, Gazdag (60. Tóth)–Varga B.

TÖRÖKORSZÁG: Cakir–Elmali, Bardakci, Akaydin, Müldür–Yuksek (46. Özcan), Calhanoglu–Aydin (71. Gül), Güler (64. Kahveci), Yildiz (82. Akcicek)–Aktürkoglu (64. Yilmaz)

Magyarország–Törökország 0:3 (0:2)

A mérkőzés után nem volt túl vidám hangulat a játékosinterjúk készítésére szolgáló mix zónában, több játékos, köztük Szoboszlai Dominik is megjelent.

„Három olyan helyzetünk volt, amelyekkel 3:0-ra vezethettünk volna. 

A szerencséért tenni kell, ahogy ezt az elmúlt években megmutattuk. Korábban tettünk érte, ezért segített. Most kicsit össze kell kapnia magát a társaságnak, mindenkit beleértve, saját magamat is. Ki kell találnunk valamit a nyárra, ami a vb-selejtezőkön segíteni fog minket. Vissza kell térnünk ahhoz, amiben a legjobbak voltunk

– értékelt Szoboszlai Dominik, akinek utóbbi mondatára fontos újságírói kérdés érkezett: Eltértünk valahol? 

Nem tudom ezt pontosan megfogalmazni, de stabilitás kell a csapatnak, hogy mindenki tudja, mi a dolga, hogy minden labdáért küzdjünk és a párharcokból ne vesztesen jöjjünk ki. Az A-ligában van a helyünk, ott voltunk három kiíráson át, és senki sem gondolta volna, hogy bennmaradunk. Magasra tettük a lécet

– zárta Szoboszlai.

Gólszerzők: Calhanoglu (37., 11-esből), Güler (39.), Bardakci (90.)

Játékvezető: Zwayer (német), 60 000 néző

Sárga lap: Fiola, Orbán, Varga, ill. Yüksek, Aktürkoglu, Bardakci

MAGYAROSZÁG: Dibusz–Fiola (46. Nego), Orbán, Dárdai M. (60. Szalai)–Bolla, Dárdai B. (46. Nikitscher), Vécsei (74. Csoboth), Kerkez–Szoboszlai, Gazdag (60. Tóth)–Varga B.

TÖRÖKORSZÁG: Cakir–Elmali, Bardakci, Akaydin, Müldür–Yuksek (46. Özcan), Calhanoglu–Aydin (71. Gül), Güler (64. Kahveci), Yildiz (82. Akcicek)–Aktürkoglu (64. Yilmaz)

Magyarország–Törökország 0:3 (0:2)


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »