Szoboszlai Dominik megkapta élete első pirosát – videó

Szoboszlai Dominik megkapta élete első pirosát – videó

Lipcsében most minden bizonnyal „bíróznak”.

A Szoboszlai Dominik kiállítása miatt a második félidőben emberhátrányban játszó RB Leipzig házigazdaként 2-2-es döntetlent játszott az 1. FC Köln csapatával a német labdarúgó-bajnokság második fordulójának szombati játéknapján.

A lipcseiek kezdőcsapatában ott volt mindhárom magyar válogatott futballista, Gulácsi Péter, Willi Orbán és Szoboszlai, valamint a kedden visszatért 53-szoros német válogatott Timo Werner is. Utóbbi 2016 és 2020 között 156 tétmérkőzésen 90 gólt szerzett és 40 gólpasszt adott az RB Leipzigben, majd mintegy 55 millió euróért a Chelsea-hez igazolt.

A hazaiak az első negyedórában kétszer is a hálóba találtak, de előbb kezezés, majd les miatt nem adta meg a gólt a játékvezető. A 36. percben Werner szerzett vezetést, miután 25 méterről kapura lőtt, a labda pedig Marvin Schwabe kezei között a gólvonalon túlra pattant. Csakhamar Florian Dietz egyenlített, ráadásul az első félidő hosszabbításában emberelőnybe került a Köln, mert könyöklés miatt – túlzott szigorúsággal – kiállították Szoboszlait. A 21 éves szélső először kapott piros lapot felnőtt pályafutása során.

Az RB Leipzig az 56. percben emberhátránya ellenére ismét vezetést szerzett Christopher Nkunku találatával, viszont a 72. percben Josko Gvardiol egy kölni szöglet után a saját kapujába lőtt, ezzel beállította a 2-2-es végeredményt.

A Köln csütörtökön a MOL Fehérvárt fogadja a Konferencia-liga-selejtező negyedik fordulójának első mérkőzésén.

Bundesliga, 2. forduló:

RB Leipzig-1. FC Köln 2-2 (1-1)

Hírdetés

TSG 1899 Hoffenheim-VfL Bochum 3-2 (2-2)

Hertha BSC-Eintracht Frankfurt 1-1 (1-0)

Bayer Leverkusen-FC Augsburg 1-2 (1-1)

Werder Bremen-VfB Stuttgart 2-2 (1-1)

pénteken játszották:

SC Freiburg-Borussia Dortmund 1-3 (1-0)

vasárnap játsszák:

FSV Mainz-Union Berlin 15.30

Bayern München-VfL Wolfsburg 17.30


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »