Szoboszlai Dominik mégis ott lehet a pályán

Szoboszlai Dominik mégis ott lehet a pályán

Egyelőre csak az RB Leipzignél, és ott is csak az edzőpályán.

Az RB Leipzig honlapja és több közösségimédia-felülete is szenzációként tálalja, hogy a klub téli szerzeménye, Szoboszlai Dominik szerdán már labdával gyakorolhatott a klub edzőpályáján. A rövid híradásból csak az derül ki, hogy egyelőre egyedül készül a visszatérésre a magyar középpályás, igaz, sok társa nem is lenne, mert a válogatottbeli szünet miatt kevesen maradtak Lipcsében.

A magyar futball legnagyobb ígéretének akár két helyen is lehetne fellépése a héten, hiszen a felnőtt válogatott, ahol alapember lett az utóbbi időszakban, megkezdi a világbajnoki selejtezőket, rögtön csütörtökön Lengyelország ellen, de ott lehetne Gera Zoltán U21-es együttesében, amely a korosztályos Európa-bajnokságot ma kezdi el.

Csakhogy Szoboszlai, aki a télen igazolt át Salzburgból Lipcsébe, és a téli átigazolási időszakban Európában a negyedik, a Bundesligában pedig a legdrágább vétel volt, már a bemutatásán sem volt egészséges.

„Már Salzburgban is voltak problémáim, sokáig csak fájdalomcsillapítóval tudtam játszani” – vallotta be a combközelítő izomsérüléssel küszködő középpályás, de akkor még abban reménykedtek, hogy februárban bemutatkozhat a Leipzig színeiben. Azóta azonban csaknem három hónap telt el, menet közben kiderült, hogy Marco Rossi sem számíthat a fiatal tehetségre, majd a futballistát képviselő ügynökség azt közölte, hogy Szoboszlai Dominik várhatóan májusban végezhet ismét teljes értékű edzésmunkát.

Hírdetés

A középpályás legutóbb december 20-án, még a Salzburg együttesében lépett pályára, akkor a Wolfsberger AC elleni 3-2-re elveszített hazai bajnoki összecsapáson 81 percet játszott. Most az a remény, hogy a következő meccset talán a magyar válogatottban játszhatja a júniusi Európa-bajnokságon.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »