Szoboszlai Dominik esete a Liverpoollal

Szoboszlai Dominik esete a Liverpoollal

Miközben 2019 őszén az európai csúcsbajnokságok legjobban szereplő csapata, ma este mégis kieshet a Bajnokok Ligájából a címvédő Liverpool. Jürgen Klopp csapatának, hacsak nem szerez három gólt, nem szabad kikapnia Salzburgban.

A Liverpool salzburgi fellépése az este egyik slágere. A képlet nem túl bonyolult: ha Jürgen Klopp csapata pontot szerez, biztosan továbbjut, de akkor is, ha három gólt elérve kap ki.

A Vörösök az elmúlt években játszottak már néhányszor hasonlóan éles helyzetben a BL-csoportkör utolsó fordulójában, tavaly például a most is csoporttárs Napoli ellen nyerni kellett az Anfielden a versenyben maradáshoz – Mo Szalah góljával 1-0-ra győzött a Pool. Két éve is volt tétje az utolsó fordulós meccsnek, pontot kellett szerezni a Szpartak Moszkva ellen, ugyancsak az Anfielden. „Sikerült”, 7-0 lett a vége. Azt megelőzően legutóbb ellenben nem jött össze, 2014 őszén az Anfielden kellett volna kiharcolna a továbbjutást az FC Baselt vendégül látva, ám nem sikerült nyerni, az 1-1-gyel kiesett a Liverpool. Az mostanáig az utolsó alkalom, hogy a Vörösök búcsúztak a csoportkör végén.

A rivális Salzburg az idény egyik kellemes meglepetése, csak két, már továbbjutó csapat, a Bayern München és a Tottenham szerzett nála több gólt. Az öt meccsen „termelt” 16 gól pazar teljesítmény, a kapott 11 még ebben a sokgólos csoportban is kevésbé számít annak. Az osztrák napilap, a Kronen Zeitung szerint akár százezer jegyet is el tudtak volna adni erre a mérkőzésre, a belépők fekete piaci ára elérte az 1500 eurót, ami, ugyebár, majdnem félmillió forint. A lap egyébként rögzíti, hogy „a Bikák nagy csínyre készülnek”, az osztrák források mindegyike a kezdő csapatba jelöli Szoboszlai Dominikot.

Az F csoportban a Barcelona már csoportelső, ezért Lionel Messi nélkül utazott el Milánóba, az Inter elleni mérkőzésre. A sajtótájékoztatón Ernesto Valverde azt is megerősítette, hogy Marc-André ter-Stegen helyett Neto véd majd. Kérdés, hogy a katalánok mennyire veszik komolyan ezt a találkozót, az Internek ebben a helyzetben nőttek az esélyei. Antonio Conte csapata a papírforma szerint csak győzelemmel juthat tovább, legalábbis, ha a Borussia Dortmund legyőzi a már kiesett prágai Slaviát. A San Siróban minden bizonnyal telt ház lesz, óriási az érdeklődés. Ha valóban elkel mind a 73 ezer jegy, a bevétel 6,5 millió euró körül lesz, ami a jegybevételt tekintve rekord lenne az olasz futball történetében.

A G csoportban az RB Leipzig már továbbjutott, s ez megkönnyítheti ma esti ellenfele, az Olympique Lyon dolgát. A franciák ellenben csak akkor juthatnak tovább, bármilyen eredményt is érnek el a Bundesliga jelenlegi második helyezettje ellen, ha a Zenit nem győz Lisszabonban a Benfica ellen. Egyébként még a portugálok számára is van némi tétje a meccsüknek: alakulhatnak úgy az eredmények, hogy átkerülnek az Európa-ligába. Ez a maximum.

A H csoportban a Lille már kiesett, a további három tusakodik két helyért. Ha a Chelsea nyer, továbbjut. Döntetlennel viszont csak akkor, ha a Valencia kikap Amszterdamban. A spanyoloknak nyerniük kellene a biztos továbbjutáshoz, a döntetlen csak akkor elég nekik, ha a Lille pontot szerez a Stamford Bridge-en. Az Ajax, ha nem kap ki, mindenképpen tagja lesz a nyolcaddöntős mezőnynek.

Bajnokok Ligája-csoportkör, 6. forduló

E csoport

  • SSC Napoli–Genk 18.55 (tv: Spíler2)
  • Hírdetés

  • Salzburg–Liverpool 18.55 (M4 Sport)
  • A csoport állása: 1. Liverpool 10 pont, 2. Napoli 9, 3. Salzburg 7, 4. Genk 1.

    F csoport

  • Borussia Dortmund–Slavia Praha 21.00
  • Internazionale–FC Barcelona 21.00 (Spíler2)
  • A csoport állása: 1. FC Barcelona 11 pont (csoportelsőként továbbjutott), 2. Internazionale 7, 3. Borussia Dortmund 7, 4. Slavia Praha 2.

    G csoport

  • Olympique Lyon–RB Leipzig 21.00
  • SL Benfica–Zenit 21.00
  • A csoport állása: 1. RB Leipzig 10 pont (már továbbjutott), 2. Zenit 7, 3. Olympique Lyon 7, 4. Benfica 4.

    H csoport

  • Chelsera–Lille OSC 21.00
  • AFC Ajax–Valencia 21.00 (Spíler1)
  • A csoport állása: 1. AFC Ajax 10 pont, 2. Valencia 8, 3. Chelsea 8, 4. Lille 1.


    Forrás:infostart.hu
    Tovább a cikkre »