Szoborállítással és tudományos konferenciával emlékeznek Kriza Jánosra Erdélyben

Szoborállítással és tudományos konferenciával emlékeznek Kriza Jánosra Erdélyben

Torockón szoborállítással, Kolozsváron pedig tudományos konferenciával emlékeznek augusztus 17. és 19. között Kriza János néprajzkutatóra, teológusra és püspökre – közölte az MTI-vel a Magyar Unitárius Egyház.

A közleményben emlékeztetnek arra, hogy a Magyar Unitárius Egyház az idei évet Kriza János emlékévvé nyilvánította a néprajzkutató püspök halálának 150. évfordulója alkalmából. A mostani programok is ebbe illeszkednek. Augusztus 17-én, vasárnap a torockói unitárius templom udvarán leplezik le a Kriza Jánost ábrázoló mellszobrot, Túri Török Tibor szobrászművész alkotását. A helyszín jelképes, mivel Kriza János fiatalkora egy részét Torockón töltötte, tanulmányait részben itt folytatta, és máig él a település kulturális emlékezetében – írták.

Az épített örökségéről és népművészetéről híres Fehér megyei településen a Kriza János Kulturális Egyesület és a Művelődési Ház is őrzi a néprajzkutató nevét, szellemi örökségét. Az ünnepség áhítattal kezdődik, majd köszöntőkkel és a helyi gyerekek műsorával folytatódik.

Augusztus 18-19-én Kriza János, a teológus és néprajzkutató címmel Kolozsváron tartanak tudományos konferenciát, a Vallásszabadság Házában. A rendezvény nyitónapján Kovács István unitárius püspök tart áhítatot, majd köszöntőt. A jelenlévőket Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke és Jakab Albert Zsolt, a Kriza János Néprajzi Társaság elnöke is köszönti. Ezt követően Marosán Csaba kolozsvári színművész tart felolvasószínházi előadást, majd Szabó Előd székelykeresztúri lelkész beszél a Vadrózsák gyűjtemény üzenetéről.

Hírdetés

A másnapi tudományos program részeként Szakál Anna a Kriza által szervezett gyűjtőhálózatot és a korabeli erdélyi folklórkutatás hátterét ismerteti, Olosz Katalin a Kriza-hagyatékról beszél, míg Rácz Norbert Zsolt Kriza János teológusi munkásságát mutatja be. Molnár Lehel az 1868. évi unitárius emlékzsinatot ismerteti, Kelemen László, a Hagyományok Házának főigazgatója Krizának a mai hagyományőrzésre és a népi kultúra megőrzésére gyakorolt hatását elemzi.

„A két esemény célja, hogy a történeti emlékezés mellett élő kapcsolatot teremtsen Kriza János öröksége és a mai közösségek között, annak érdekében, hogy a 19. századi püspök és néprajzi gyűjtő munkássága ne csak a múlt része legyen, hanem a jelen és a jövő számára is inspirációt jelentsen” – áll a közleményben.

MTI

Borítókép: Kriza János wikipedia

The post Szoborállítással és tudományos konferenciával emlékeznek Kriza Jánosra Erdélyben appeared first on Külhoni Magyarok.


Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »