Szobjanyin megkérte a moszkvaiakat, hogy ne menjenek el a jubileumi díszszemlére

Szobjanyin megkérte a moszkvaiakat, hogy ne menjenek el a jubileumi díszszemlére

Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester azt tanácsolta a fővárosiaknak, hogy mind pénteken, Oroszország napján, mind pedig június 24-én, a nácizmus felett aratott győzelem 75. évfordulóján megtartandó katonai díszszemle napján maradjanak otthon, mert a Covid-19-fertőzés kockázata miatt a tömegrendezvényeket tartani még mindig tilos.

Szobjanyin csütörtökön a Rosszija 24 hírtelevíziónak nyilatkozva azt mondta, hogy mindkét ünnep alkalmából lesznek hivatalos rendezvények, de úgy vélekedett, hogy jobb ezeket inkább a televízióban megnézni.

– nyilatkozott a polgármester.

Szobjanyin közölte, hogy az orosz főváros vezetése a tömegrendezvények engedélyezéséről csak július elején fog majd dönteni. A házi karantén és a digitális kódhoz kötött utazás kötelezettségét kedden vonták vissza Moszkvában és az elkövetkező két hétre további korlátozások fokozatos enyhítését jelentették be.

Hírdetés

A jubileumi parádét május 9-én kellett volna megtartani a Vörös téren, ám a járványhelyzet súlyosbodása miatt Vlagyimir Putyin orosz elnök az eseményt június 24-re, a frontról hazatérő szovjet katonák díszszemléjének 75.évfordulójára halasztotta. Májusban csak a légiparádét tartották meg, a veteránokról megemlékező, hagyományos Halhatatlan Ezred-felvonulás pedig a virtuális térbe kényszerült. Szergej Sojgu védelmi miniszter csütörtökön azt jelentette az államfőnek, hogy a parádét – amelyen a legkorszerűbb harci eszközök mellett mintegy 30 darab T-34-es harckocsi is fel fog vonulni – június 2. óta háromszor próbálták el, és minden készen áll az ünnepi eseményre. Mint mondta, a részvevők maszkban-kesztyűben próbálnak, egészségi állapotukat rendszeresen ellenőrzik, a harci eszközöket pedig rendszeresen fertőtlenítik.

A jekatyerinburgi Znak.com független hírportál úgy értesült, hogy közegészségügyi megfontolásokból legkevesebb tíz orosz város, köztük Belgorod, Orjol, Kurszk, Perm, Pszkov, Jaroszlavl, Orenburg, Szaranszk, Nyizsnyij Tagil és Petropavlovszk-Kamcstaszkij még június 24-nél is későbbi időpontra halasztotta a helyi győzelmi parádé megtartását.

Beszámolója szerint egyébként a fővárosban május 7. óta javul a járványhelyzet: amíg a csúcs idején napi 6500 új fertőzöttet diagnosztizáltak, addig a számuk ma már 1400-ra tehető. A polgármester ezúttal úgy vélekedett, hogy a tömeges vakcináció a télhez közelebb kezdődhet meg Oroszországban. Korábban azt mondta, hogy a kötelező maszk- és kesztyűviseletet a védőoltások elterjedése után lehet csak feloldani.

Moszkvában csütörtökre a diagnosztizált fertőzések száma 1436-tal 201 221-re, a halottaké 53-mal 3138-ra, a gyógyultaké pedig 2236-tal 115 769-re emelkedett a hivatalos adatok szerint.

Országos szinten az igazolt fertőzések száma az elmúlt napon 8779-cel 502 436-ra emelkedett. Ez 1,8 százalékos napi növekményt. Az újonnan diagnosztizált fertőzöttek 36,8 százaléka tünetmentes. Az aktív esetek száma 238-cal 234 754-re nőtt. A halottak száma 174-gyel 6532-re, a gyógyultaké pedig 8779-cel 261 150-re emelkedett.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »