"Szó sincs arról, hogy szakadna a Jobbik"

A sajtóértesülésekre reagálva a Jobbik szóvivője szerdai sajtótájékoztatóján megerősítette, hogy három jelenlegi alelnöktől vonták meg a jogot a folytatásra, ugyanakkor határozottan cáfolta, hogy az elnöki döntés mögött pártszakadás, vagy komoly ellentétek állnának.

Mirkóczki Ádám határozottan kijelentette, hogy nincs pártszakadás a Jobbikban, sőt, az még „csírájában sem” alakult ki. A szerdai elnökségi ülés legfontosabb témája a közelgő tisztújítás volt, ezzel kapcsolatban pedig a szóvivő megerősítette azt a párton belüli alapszabályt, hogy a mindenkori elnöknek joga van az alelnök-aspiránsait megnevezni, ezzel pedig Vona Gábor élni fog.

Megerősítette azt is, hogy a döntés értelmében valóban lesznek személyi változások az elnökségen belül, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az elnökségi ülés után Vona Gábor úgy tájékoztatta, hogy higgadt, és őszinte megbeszélések történtek az ülésen.

„A leköszönő alelnökök mindegyikére nagy szükség lesz a jövőben, ugyan úgy fontos tagjai a Jobbik frakciójának, s ugyan úgy fontos szereplői lesznek a párt életének a jövőben is”.

A szóvivő az Apáti Istvánt, Novák Elődöt és Szávay Istvánt érintő döntés okaival kapcsolatban arról beszélt, hogy a megváltozott feladatok miatt van szükség a cserékre. A sajtóban Hegedűs Lorántné alelnöki indulásával kapcsolatban megjelent információkat sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudta.

„A jelenlegi elnökségnek az volt a legfontosabb feladata, hogy a 2014-es választások után a párt támogatottságát tovább erősítése és stabilizálja, a Jobbikot pedig az ellenzék vezető erejévé tegye. Ezt a célkitűzést a Jobbik elnöksége és tagjai sikeresen teljesítették.”

Hírdetés

Ugyanakkor -tette hozzá- a következő két évben más prioritásokkal számol az elnök, ez pedig a kormányzásra való felkészülés, a kormányzati szerepvállalás legapróbb részletekig történő kidolgozása.

Polgármesterek jöhetnek

A szóvivő közölte: Vona Gábor ezért a leendő alelnököket részben olyanok közül szeretné kiválasztani, akiknek már van tapasztalatuk a „helyi kormányzásban”, tehát a Jobbik jelenlegi polgármesterei közül várhatók új emberek. Azzal kapcsolatban viszont, hogy név szerint kik lehetnek ezek a személyek, Mirkóczki egyelőre nem tudott tájékoztatást adni.

Kiemelte: a radikális-mérsékelt szembenállás egy hamis törésvonal, még akkor is, ha érdemi, konstruktív viták az adott események mentén elő is fordulhatnak.

Fontosnak nevezte elmondani, hogy a jelenlegi elnökség teljesítette a vállalt feladatokat, a jövő elnökségéről pedig a kongresszus fog dönteni az elnök jelölése alapján.

„Mindezért természetesen Vona Gábor abszolút felelősséget vállal, de ő úgy gondolja, a siker érdekében ezt a lépést most meg kell tennie.”

Mirkóczki Ádám újságírói kérdésre közölte: a három érintett alelnök munkájára és szakpolitikai feladatára továbbra is számítanak, ez csupán „egy pártban betöltött tisztség, amely kétévente változhat, és most változni fog”. A nemzeti párt szóvivője „teljesen természetesnek” nevezte, hogy ilyen fontos személyi kérdések esetében valaki rosszul érezheti magát, de úgy tudja, ezzel kapcsolatban higgadt és korrekt beszélgetéseket folytattak le az elnökségi ülésen, arról pedig szó sincs, hogy a későbbiekben ne számítanának ezekre a képviselőkre.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »