Szlovénia felháborodott: az osztrák eljárás elfogadhatatlan

Szlovénia felháborodását fejezte ki amiatt, hogy Ausztria visszatoloncolt az országba kilenc illegális bevándorlót – jelentette hétfőn az STA szlovén hírügynökség.

A szlovén rendőrség közölte, hogy visszaküldi Ausztriába a menekülteket, akiket az ottani hatóságok szlovén álláspont szerint jogtalanul utasítottak ki.

“Az osztrák kollégák eljárása elfogadhatatlan, és minden jogi alapot nélkülöz” – bírálta a történteket a maribori rendőrség. Az osztrák hatóságok vasárnap délután fogták el az illegális bevándorlókat – hat szíriait, egy marokkóit, és két irakit -, majd bejelentették visszatoloncolásukat.

A szlovén fél arra hivatkozik, hogy a Bécs és Ljubljana között érvényben lévő kétoldalú egyezmény értelmében az osztrák hatóságok nem szolgáltattak szükséges bizonyítékokat a menekültek visszavételéhez. Franz Grundig, a stájerországi rendőrség szóvivője ezzel szemben rámutatott: az osztrák hatóságok úgy jártak el, ahogy korábban is olyan esetekben, amikor egy migráns nem nyújtott be menedékkérelmet Ausztriában. Hozzáfűzte: a dolgok jelenlegi állása szerint nincs ok visszavételükre.

Az incidens mindössze órákkal Christian Kern osztrák kancellár szlovéniai látogatását megelőzően történt. Ljubljana attól tart, hogy amennyiben Ausztria lezárja határait az illegális bevándorlók előtt, azzal Szlovénia akaratlanul menekültek gyűjtőtáborává válik.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »