Szlovén zarándokcsoport látogatott a győri Nagyboldogasszony-székesegyházba

Szlovén zarándokcsoport látogatott a győri Nagyboldogasszony-székesegyházba

A zarándokcsoport október 26-án érkezett Győrbe Boris Kučko, a muravidéki Belatinc település Szent László-templomának plébánosa vezetésével. Látogatásuk során felkeresték a Nagyboldogasszony-székesegyházat, ahol Kálmán Imre püspöki irodaigazgató német nyelven ismertette a püspöki széktemplom történét, a Héderváry-kápolnában pedig Veres András megyéspüspök átvette az ereklyét.

A látogatás előzményeihez tartozik, hogy október első hétvégéjén Belatincban tartották a szlovének és horvátok hagyományos találkozóját, amelyre meghívták a magyarokat is. Akkor Szent László ereklyéje előtt mutatták be a szentmisét a három nemzet főpapjai, köztük Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke.

A Héderváry-kápolnában Veres András az ereklye átvétele után Apor Vilmos vértanúságát és Szent II. János Pál pápa látogatását idézte fel a vendégeknek. A látogatók megtekintették a Vérrel Könnyezett Kegyképet, majd a kanonoki sekrestyében azt a kendőt, amellyel a véres könnyeket itatták fel. Böcskei Győző kanonok, székesegyházi plébános megmutatta Apor Vilmos ereklyéjét is.

Hírdetés

Boris Kučko plébános szlovén nyelvű szentmisét mutatott be a herma előtt, majd sok turistához hasonlóan a szlovén zarándokok is elfogyasztottak egy frissítőt a Cafe Collisban, ahol megváltozott munkaképességű alkalmazottak szolgálnak fel.

A látogatás különlegessége volt a zarándokok számára, hogy templomuk védőszentjének, Szent Lászlónak az ereklyéje előtt imádkozhattak. Örömmel fedezték fel a székesegyházban a lovagkirályhoz kapcsolódó festményeket, mint például a szentély jobb oldalán lévő festményt, amely – plébániatemplomuk oltárképéhez hasonlóan – Szent László vízfakasztását ábrázolja.

Forrás és fotó: Győri Egyházmegye 

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »