A nemzeti kisebbségek a kulturális és nyelvi sokszínűség, a tolerancia és az együttélés közegében élnek, értékeikkel pedig gazdagítják mindkét szomszédos országot és mindkét nemzetet – hangsúlyozta Natasa Pirc Musar szlovén államfő pénteken Lendván, a szlovéniai magyar nemzeti közösség szervezett működésének 50., valamint csúcsszervezete, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség (MMÖNK) megalapításának 35. évfordulóján. Az ünnepségen Sulyok Tamás köztársasági elnök is részt vett.
Natasa Pirc Musar köszöntőbeszédében kiemelte: nagy megtiszteltetés számára, hogy a magyar államfővel és a határ mindkét oldaláról érkezett vendégekkel együtt ünnepelhetik a jeles évfordulókat. Felidézte: a magyar nemzeti közösség tagjai a jugoszláv szövetségi államtól a független Szlovénia létrejöttéig tartó időszakban is aktív szerepet vállaltak, és hozzájárultak a szlovén államiság megszilárdításához. Hangsúlyozta, hogy az MMÖNK működésének motorját maguk az emberek adják: több generáció munkája és elkötelezettsége tette lehetővé, hogy a szervezet mindmáig sikerrel teljesítse küldetését. „Mindenkinek köszönöm az erőfeszítést és a befektetett munkát, amelynek köszönhetően ma együtt ünnepelhetünk” – fogalmazott.
A szlovén elnök szerint a nemzeti kisebbségek kulturális és nyelvi gazdagsága a mai világban különösen felértékelődik. A jól működő, sikeres kisebbségek egyszerre erősítik anyaországuk kultúráját és saját identitásukat, miközben gazdagítják azt az országot is, amelyben élnek – húzta alá.
Pirc Musar példaértékűnek nevezte a magyarországi szlovének és a szlovéniai magyarok együttműködését. Rámutatott: a többnyelvűség, a közös hagyományok és a határ menti együttélés erős regionális identitást formál, amely mindkét nemzet javát szolgálja. Emlékeztetett arra, hogy Szlovénia és Magyarország 2022-ben kormányközi megállapodást kötött a határ két oldalán fekvő, nemzetiségileg vegyes térségek gazdasági és társadalmi fejlesztéséről, és ennek első eredményei már kézzelfoghatók. „A Muravidéken és a Rábavidéken különböző nemzeti és vallási identitású emberek élnek békésen egymás mellett, miközben Európa számos térségében ennek ellenkezőjét látjuk. Ezért ma hálával és tisztelettel ünnepeljük az együttélést és a sikeres együttműködést” – mondta.
Az államfő hangsúlyozta: Szlovénia tartósan elkötelezett a magyar nemzeti közösség intézményi támogatása mellett. A két ország elnökének közös részvétele az ünnepségen szerinte jól mutatja a Szlovénia és Magyarország közötti példás együttműködést a kisebbségek védelmében. „A Rábavidéki szlovénok és a Muravidéki magyarok szilárd hidat képeznek a két ország között” – fogalmazott. Végül reményét fejezte ki, hogy a közösség jövőbeli sikereit és eredményeit továbbra is együtt ünnepelhetik.
Orban Dusan, az MMÖNK elnöke beszédében felidézte, hogy a muravidéki magyar közösség fél évszázados érdekképviselete ritka alkalom a megállásra és a közös eredmények áttekintésére. Megköszönte a két államfő jelenlétét, amely szerinte megerősíti a közösség jövőbe vetett hitét. Az elmúlt öt évtized politikai változásai olyan jogi és intézményi kereteket hoztak létre, amelyek európai viszonylatban is kiemelkedő védelmet biztosítanak a nemzetiségi jogoknak, és tisztelettel adóztak mindazok előtt, akik megalapozták a mai érdekképviselet működését – hangsúlyozta. Kiemelte: a muravidéki magyarok számára a nemzetiségi lét biztonságot és támogatást jelent, amelyért hálával tartoznak a szlovén és a magyar kormánynak. Ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy a közösséget belső folyamatok, például az asszimiláció is fenyegetik, amelyekkel tudatosan kell szembenézni.
Végezetül leszögezte: a Muravidék kulturális gazdagsága és a helyiek vendégszeretete az a belső erő, amely a muravidéki magyarságot a következő évtizedekben is megtartja és előreviszi.
MTI
The post Szlovén elnök: a nemzeti kisebbségek erősítik a kulturális és nyelvi sokszínűséget appeared first on Külhoni Magyarok.
Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »


