Nagyon nincs mit szépíteni Európa helyzetén. A második világháborúban kiépített világrend súlyos válságban van, és a szlovák külpolitikát nem lehet azzal vádolni, hogy az ország érdekeit képviseli. Ennek számos jelét látjuk és következményét tapasztaljuk már. Példákból pedig nincs hiány.
Nem lehet hazugsággal vádolni azt, aki úgy véli, hogy Európa nem cselekszik önállóan, nem saját érdekét követi. Ha mégis így lenne, akkor az Északi Áramlat 2 nem robbant volna fel, a németek annyi részesedést adnak el a hamburgi kikötőből, amennyit akarnak, és nem kellene attól rettegnie Nyugat-Európának, hogy az USA egy 370 milliárd dolláros gazdaságélénkítő adókedvezmény-csomaggal szó szerint kiszippantja a működőtőkét Európából.
Persze, Európa is megteheti, hogy többszázmilliárd dollárt fordít ugyanilyen gazdasági csomagokra, csak épp nem biztos, hogy van miből. Az orosz-ukrán háború és főleg a szankciók Európának fájnak jobban, az orosz energiára épülő európai ipar az ész nélkül erőltetett átállásába belerokkan. Európának egyszerre kell többet költeni az energiahordozókra, kompenzálnia a lakosság számára az árakat és tompítani az inflációs hatást. Mindez iszonyatos összegeket emészt fel. És akkor még indítson új programot, amivel felveszi a gazdasági versenyt az USA-val szemben?
Azok az érvek, amelyek gyakran megjelennek szlovákiai tisztviselők retorikájában is, miszerint Európa magának kereste a bajt, amikor hozzákötötte magát az orosz energiahordozókhoz, a legdemagógabb hazugságok közé tartoznak. Ha ez igaz lenne, akkor miért nem mond le az USA az olcsó orosz uránról, az alumíniumról és más fémekről? Nyilván azért nem, mert szüksége van rá és mert az oroszok nyersanyag-nagyhatalomnak tekinthetők, bizonyos területeken nem lehet őket megkerülni. Elfogadnám, hogy a költséghatékonyságot felülírja az energetikai többlábonállás követelménye, de amit most látunk, az nem más, mint az amerikai stratégiai érdek kizárólagos érvényesülése, és Európa válságba taszítása.
Annyi történt, hogy az önsorsrontó döntéseket Európa (benne Szlovákiával) olyan hazug szakszavakba csomagolták, mint a diverzifikáció, függetlenedés, zöld átállás, és így tovább.
A szlovák külpolitika lépései pedig még a nyugat-európainál is rosszabbak. Szlovákia gazdasági szerkezete az energiaigényes iparra épül, amit az európai szintű döntések szó szerint kivégeznek. Szlovákia pedig asszisztált hozzá. Ráadásul, nincs olyan mozgásterünk sem anyagilag sem politikailag, mint ami Németország vagy Lengyelország rendelkezésére áll. A Nyugatnak ott az Atlanti-óceán, Szlovákiának nincs semmilye, a bekötőút végére kerül, ráadásul saját hibájából.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök megfogalmazása tökéletesen leírja a dilemma lényegét: ha Kelet és Nyugat összedolgozik, mi vagyunk a világ közepe Közép-Európában. De ha nem, akkor csak a Nyugat perifériája vagyunk. És az a helyzet, hogy a Heger-kormány és a liberálisok vezette külügyminisztérium szorgosan azon dolgozik, hogy Szlovákia kiszolgáltatott, a nyugati blokk szélére szorított, szuverenitással, mozgástérrel minimálisan rendelkező ország legyen a Nyugat perifériáján.
Képzeljük el, hogy településünket, ahol élünk, összevonják másik 20-30 településsel, de a mi falunk lenne ennek a mikrorégiónak az utolsó települése, ami ráadásul a legmesszebb esik a központi várostól. Vajon mennyire sikerülne érvényesíteni ennek a településnek az érdekeit? Mekkora részt kapna a fejlesztésekre szánt pénzből, mekkora politikai súlya lenne? A válasz nem bonyolult: mind közül a legkevesebb.
Nyilván az új helyzet kevésbé rossz a Nyugatnak, hiszen akkor Pozsony nem ellenkezik, nem vétózik, nem elégedetlenkedik, csak bólogat, még akkor is, ha az emberek az utcákra vonulnak. A periférián történő népfelkelés, politikai válság senkit nem érdekel, mert nem veszélyeztet semmilyen gazdasági érdeket. Egyszerű ütközőzóna.
A példákat sorolhatjuk. Az orosz gázról való leválással Szlovákia több százmillió eurónyi tranzitdíjtól esik el, és orosz gáz nélkül nyilván drágább, vagy legalábbis nehezebben kiszámítható LNG-importra fog szorulni, amely kizárólag a nyugatiak kegyétől függ, hiszen Szovákiának nincs tengeri kijárata. Az orosz kőolajról való erőltetett lemondás hasonló problémákat jelent.
A kisebb energiakínálat növekvő kereslet mellett drágulást idéz elő, a gazdaság alkalmazkodásához pedig temérdek pénzre lenne szükség – a lakosság terheinek szinten tartásához pedig még többre.
Az eddig rajtunk keresztül menő energiafolyosók értéküket vesztik, a belőlük származó előnyökkel együtt. Ahogy nem valósulhatott meg a sokmillió eurós működőtőkét és innovációt jelentő szélesnyomtávú vasútvonal sem, a keletről érkező energiára is keresztet vethetünk.
A szlovák külpolitikának vannak béklyói és gazdái, de nincsenek érdekei és nincs stratégiája.
A Heger-kormány kétségbeesetten próbálta leplezni, magyarokkal való riogatással elfedni vagy a nyugati pénzekkel indokolni az elhibázott döntések sorozatát. De az igazság sokáig nem rejtegethető, mert a következményeket mindenki meg fogja érezni a bőrén. Főleg a bérből és fizetésből élők. És a politikusok? Nem igazán vannak pozitív példáink számonkérhetőség terén. Mečiar sem lett földönfutó, a Gorilla-botrányhős Dzurinda és Mikloš is megtalálta a helyét a nyugati agytrösztöknél, és Ficonak sincs oka panaszkodni egyelőre… Ez ma a szlovákiai valóság, amelyet beszippantott a nyugati liberális ámokfutás.
Komjáthy Lóránt
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
