Szlovákiában minden ötödik cég emelné alkalmazottai számát

Szlovákiában minden ötödik cég emelné alkalmazottai számát

Minden ötödik szlovákiai cég emelni akarja alkalmazottai számát, de ugyanakkor óriási gondot jelent, hogy kevés az alkalmas munkaerő, a tehetséges fiatalok többsége pedig külföldre távozik. A kedvezőtlen gazdasági körülmények miatt a szlovákiai munkáltatók mindössze 7 százaléka kívánja csökkenteni dolgozóik számát. Ez derül ki a Csehszlovák Kereskedelmi Bank (ČSOB) legutóbbi felméréséből, amelyet a Databank kutatási ügynökséggel együttműködve készítettek.

“A felmérésben a munkáltatók elismerik, hogy a munkaerőpiac nem bővelkedik megfelelő jelöltekkel az egyes munkakörökbe. Így látja ezt a cégek hetven százaléka” – jegyezte meg Dáša Polláková, a ČSOB munkatársa.

Minderre az egyik, már régóta vitatott megoldás lehetne a külföldi alkalmazottak munkába állítása. Ezt viszont nem minden cég fogadja el, a munkáltatók 72 százaléka több okra hivatkozva elutasítja és nem is tervezi külföldiek alkalmazását. Mindössze 302 munkahelyen, a cégek 1,5 százalékában számolnak ezzel a megoldással idén. A cégek 17 százaléka eddig egyáltalán nem foglalkoztatott idegen országból származó munkaerőt. Ellenben mérlegelik ezt a megoldást  azon cégek, amelyek már eddig is alkalmaztak külföldieket.

“A munkaerőpiacon továbbra is feszült a helyzet. A munkanélküliség mértéke a történelmi minimum közelében van, tehát kevés a szabad munkaerő, és óriási problémát jelent, hogy nagyon sok hazai dolgozó külföldön vállal munkát. Legnagyobb gond, hogy főleg a tehetséges fiatalok távoznak külföldre” – hangsúlyozta Marek Gábriš, a ČSOB közgazdásza.

Hírdetés

A munkáltatók számára a munkaerőhiányon kívül komoly fejtörést okoz, hogy dolgozóiknak miként kompenzálják a magas inflációs terheket, miként teremtsék elő a munkabér emeléséhez szükséges anyagiakat.

A megkérdezett munkáltatók 34 százaléka tervezi a bérek általános emelését, mégpedig körülbelül 12 százalékkal. Ezek a cégek elsősorban az építőiparban, az adminisztrációs területen, az információs és kommunikációs szektorban működnek.

“Ha területileg nézzük, akkor az Eperjes és Trencsén megyében működő cégek kívánnak béreket emelni” – pontosított Dáša Polláková.

Semmiféle béremelést nem tervez viszont a cégek 35 százaléka, a munkahelyek egy negyede pedig csak alkalmazottaik bizonyos körének tervezi megemelni a bérét idén.

(BM/Felvidék.ma/webnoviny.sk)   


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »