Továbbra is érvényben van országszerte a köd miatt kiadott figyelmeztetés, egészen kedd (december 23.) délig – tájékoztat weboldalán a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet (SHMÚ).
A látótávolság 50-200 méterre csökkenhet. „A rossz látási viszonyok potenciális veszélyt jelentenek a közlekedésben. A ködös idő gyakori a térségben ebben az évszakban, de kisebb károk keletkezhetnek” – figyelmeztet az intézet.
A nemcsak a láthatóságot korlátozza, hanem egyéb veszélyeket is rejt. A köd különösen a lakott területen kívüli útszakaszokon lehet veszélyes, ahol a páraréteg olykor átláthatatlan, s a járművezető nem tudhatja, milyen akadályok, veszélyforrások jelennek meg előtte (különösen éjjel).
A ködös időszakokban általában többszörösére nő a balesetveszély. A legfontosabb, hogy ködös útszakaszokon óvakodjunk az eltúlzott sebességtől. A megengedett sebességhatárt soha ne lépjük túl, gyakran még a megengedett sebesség felső határa is eltúlzott lehet.
A lassúbb haladás mellett legfontosabb a követési távolság növelése. Igen nehéz megbecsülni a biztonságos követési távolságot köd esetén. Ezért tartsunk az előttünk haladótól olyan távolságot, hogy járművünkkel annak hirtelen fékezése esetén is meg tudjunk állni.
Köd esetén tartózkodjunk az előzéstől! Vegyük fel a sorban haladók tempóját, megfelelő követési távolságot tartva (ilyenkor a tömeges „ráfutásos” ütközések veszélye igen magas). Azt is tudnunk kell, hogy a köd olykor foltok formájában képződik, s az egyik ködfolt követheti a másikat. Általános magatartás, hogy az egyik ködfoltból kihaladva, a láthatósági feltételek hirtelen javulása esetén a járművezetők gyorsítanak, s a korábbiakhoz képest jelentősen nagyobb sebességgel haladnak. Ez különösen veszélyes lehet akkor, ha egy másik ködfoltba érkezünk, mert a látótávolság hirtelen történő jelentős csökkenése miatt nem tudhatjuk, milyen veszélyekkel, kockázatokkal kell számolnunk.
Érdemes megjegyezni, hogy fokozott ködképződéssel számolhatunk folyók közelében, zárt völgyekben, erdős hegyi útszakaszokon stb. A ködös időben történő vezetés nagyon fárasztó, ezért idővel a reakcióképességünk jelentősen csökken.
A feszült figyelem miatt az emberi szem is elfárad, ezért nagyon fontos, hogy hosszabb utaknál tartsunk gyakrabban pihenőt. További jó tanács, hogy szemünk fáradékonyságát csökkentve soha ne nézzünk a szemből érkező jármű fényszórójába, s vezetésünk során ne is tekintsünk meredten egyetlen pontba!
Haladásunk során számoljunk az úttesten gyalogos, kerékpáros, vagy lassú jármű közlekedésére, meghibásodott jármű megjelenésére, melyek észlelése a ködben ugyancsak jelentősen korlátozódik. Ha pedig kiszállunk a járműből, lakott területen kívüli útszakaszokon mindig vegyük fel a fényvisszaverő mellényt, mely észlelhetőségünket, s ezáltal biztonságunkat sokszorosára növeli!
Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »


