Szlovákia már megint fordítva ül a lovon

Szlovákia már megint fordítva ül a lovon

Az önkormányzatok finanszírozását és a rendszer problémáit taglaló sorozatunkat illő úgy befejezni, hogy a kritikák után megoldási javaslatokkal is előállunk. Ehhez, ahogy a korábbiakban is, a Pro Civis Polgári Társulás szakembereinek a segítségét kértük.

A Magyar7 utóbbi két számában megjelent cikkekben részletesen bemutattuk, a kistelepülések és különösen a síkvidékeken fekvő, főként magyar többségű kistelepülések milyen tényezők miatt vesztesei a jelenleg fennálló önkormányzati finanszírozási rendszernek.

Ezt a pénzt az állam egy bonyolult, számos tényezőt figyelembe vevő képlet alapján osztja szét a települések között aszerint, hogy az ország összlakosságához viszonyítva mekkora az adott település lakossága, hány iskolaköteles vagy nyugdíjas lakosa van, milyen tengerszint feletti magasságon fekszik, vagy például, hogy abszolút értékben hányan élnek ott. 

Cikksorozatunkban e két utóbbi tényező kedvezőtlen hatásait mutattuk be önkormányzataink finanszírozásának vonatkozásában. Most pedig annak próbálunk utánajárni, hogyan lehetne jobb irányba terelni a minden jel szerint átalakításra szoruló önkormányzati finanszírozási rendszert.

A probléma gyökere

Elöljáróban annyit érdemes leszögezni, alapvetően két irányban képzelhető el a rendszer megváltoztatása. Vagy egy egészen új finanszírozási módszerre térünk át, vagy a meglévőt próbáljuk úgy alakítgatni, hogy az a fennálló gazdasági különbségek elmélyítése helyett a felzárkózás felé teremtsen utat az egyébként is sokat gyötört önkormányzatok számára.

A csallóközcsütörtöki polgármester leszögezte, nem csak a szorzók által meghatározott kvótarendszerrel van baj, az egész finanszírozási rendszer, sőt annak elvi alapjai is átalakításra szorulnának. 

Világosan látszik, hogy a jelenlegi finanszírozási rendszer nem, hogy kezelné az egyenlőtlenségeket, még fel is erősíti azokat. Fordítva ülünk a lovon! Ha már egy finanszírozási modell a megkülönböztetésre törekszik, akkor legalább diszkrimináljunk pozitívan, juttassuk előnyökhöz a leszakadó, rossz anyagi helyzetű kistelepüléseket! Az, hogy a fennálló szisztéma még ezeket a kisközségeket bünteti, egészen megdöbbentő”

– állapítja meg a polgármester. 

Őry szerint azt az alapvető koncepciót is felül kellene vizsgálni, hogy az önkormányzati bevételek jelentős részét a jövedelemadóból származó pénzekből biztosítja az állam. 

Gondoljunk csak bele, ha jön egy komoly gazdasági válság, mondjuk, mint a mostani, mi az első, amiből lefaragnak a vállalatok? Vagy a foglalkoztatott munkaerő létszámát csökkentik, azaz leépítenek, vagy nekiállnak megvágni a bérköltségeket. A kevesebb bér, könnyű belátni, kevesebb jövedelemadót is jelent az államkasszának”

– magyarázza. 

Nincs rosszabb megoldás!

Hírdetés

Őry Péter szerint a legjobb megoldás az lenne, ha az államháztartás mindenkori bevételeinek fix százalékát osztanák vissza az önkormányzatoknak. Ha ez megvan, onnantól persze lehet beszélni az elosztás módjának átalakításáról, de amíg a jövedelemadó jelenti e rendszer sarokkövét, addig egy-egy komoly gazdasági válság, az elosztás mikéntjétől függetlenül, mindenképp hátrányosan érinti majd az önkormányzatok finanszírozását.

A lehető legrosszabb megoldás, hogy egyetlen egy adónemre alapozták az önkormányzatok finanszírozását” 

– mondja.

Egy másik járható út Őry Péter polgármester szerint, ha elválasztanák a jövedelemadókból származó bevételtől az önkormányzati finanszírozást. 

Ne csak egyet, de akár mind a kilenc adónemet bevonhatnák a rendszerbe. Hozzanak létre egy adómixet! Így, ha az egyikből származó állami bevételek csökkennek, a többinek módja van kiegyenlíteni vagy legalább mérsékelni a kiesést”

– érvel a településvezető.

Képletes megoldások

A pénzek megfelelő, mindkét fél számára elfogadható forrását megtalálni egy dolog. Legalább ilyen fontos az is, a rendelkezésre álló összeget miként osztják szét az egyes önkormányzatok között. A magassági kvótával és a nagyságrendi szorzóval kapcsolatban például egyértelmű a helyzet: azoknak mennie kell. A képlet többi eleme, bizonyos kisebb-nagyobb módosításokkal, akár még használható is lehetne.

Ezek az emberek a környező települések szolgáltatásait veszik igénybe, csakhogy az utánuk járó állami pénzeket nem a „valódi”, hanem a bejelentett lakhelyük, tehát Pozsony kapja.

Néhány új faktort is hozzá lehetne csapni a képlethez. Miért nem számít bele például az adott településen meglévő járdák vagy közutak hossza, ahogy mondjuk Csehországban? Miért nem vesszük figyelembe a településen lévő házak számát vagy az adott kataszter nagyságát. Ezek mind olyan tényezők, amelyek hatással vannak a költségvetésre!”

– magyarázza a polgármester.

Tökéletes rendszer persze nincs, jegyzi meg Őry, de ez nem jelenti azt, hogy a meglévő akár csak megközelítené ezt az állapotot. 

Teljesen egyértelmű, nincs rajta mit szépíteni, ez egy rossz rendszer! Nem csak nekünk, magyaroknak, az egész országnak. Régióink leszakadása, a társadalmi szakadékok mélyülése és kiszélesedése, a nagyvárosok „agyelszívása” mind-mind olyan kihívás, amelyet kezelni lehet és kell is. Kezdhetnénk például a finanszírozási rendszer átalakításával”

– zárja beszélgetésünket a polgármester.

Megjelent a MAGYAR7 12. számában.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »