Szlovákia EU-csatlakozásának évfordulóján a külügyminiszter méltatta az együttműködés fontosságát

Szlovákia EU-csatlakozásának évfordulóján a külügyminiszter méltatta az együttműködés fontosságát

A Szlovák Köztársaság 22 évvel ezelőtt csatlakozott az Európai Unióhoz, megerősítve szerepét az európai stabilitás, béke, együttműködés és jólét térségében. Ám ezeket a pilléreket most újra kell építeni – mondta Juraj Blanár, a Szlovák Köztársaság külügyminisztere.

„Az Európai Unió nem valami távoli dolog, a részei vagyunk, közvetlenül érint minket, ezért racionálisan és közösen kell meghoznunk a döntéseket. Az együttműködés teszi lehetővé számunkra, hogy hozzájáruljunk a kontinens stabilitásához, békéjéhez és jólétéhez” – jelentette ki Blanár.

Mint mondta, az uniós tagság gazdasági előnyöket eredményezett Szlovákiának, valamint lehetőséget arra, hogy döntsön Európa irányultságáról és részt vegyen a globális kihívásoknak való megfelelésben.

„A jelenlegi geopolitikai fejlemények rendkívül komoly kihívásokat jelentenek az Európai Unió számára, melynek vissza kell térnie az alapértékeihez és meg kell erősítenie pozícióját a változó világrendben. Ezért elengedhetetlen, hogy a külpolitikai prioritások között szerepeljen a versenyképesség növelése, az energiabiztonság, valamint a dinamikusan fejlődő távolabbi régiókkal való kapcsolatfelvétel, partnerség kialakítása” – mondta a szlovák diplomácia vezetője.

A miniszter hangsúlyozta, hogy Szlovákia érdeke, hogy továbbra is aktív és konstruktív partner legyen, hozzájáruljon Európa erősebbé és ellenállóbbá tételéhez, ugyanakkor megvédje Szlovákia nemzetállami érdekeit.

Hírdetés

„Az EU tagállamaként nem veszítettük el szuverenitásunkat és azt a jogunkat, hogy rámutassunk olyan dolgokra, amelyek nem mindig a helyes irányba mutatnak. Ez végeredményben a demokrácia alappillére, hogy egyenrangú partnerekként párbeszédet folytassunk, tiszteljük és meghallgassuk egymást” – mutatott rá Blanár.

A Szlovák Köztársaság részt vesz az európai politika alakításában a kulcsfontosságú uniós intézményekben való képviselet révén, és aktívan hozzájárul a közös kihívások kezeléséhez. Fontos mérföldkő volt az EU Tanácsának első szlovák elnöksége is 2016-ban. Az ország a következő elnökséget 2030 első felében tölti be.

A Szlovák Köztársaság jelenléte az egységes piacon hosszú távon több mint 15 százalékkal növelte az ország GDP-jét, és a szlovák export közel 80 százaléka az uniós tagállamokba irányul – tájékoztat a minisztérium. Csatlakozása óta Szlovákia több mint 36 milliárd eurót kapott az európai költségvetésből, a gazdaságélénkítési tervből származó források pedig további 6,4 milliárd eurót jelenthetnek.

Szlovákiai polgárai a schengeni övezethez való csatlakozásnak köszönhetően határellenőrzés nélkül utazhatnak. A személyek szabad mozgása lehetőséget teremtett a külföldi munkavállalásra és tanulásra, valamint az Erasmus+ programra. Az euró 2009-es bevezetése stabilitást hozott, megszüntette az árfolyamkockázatokat, és növelte Szlovákia vonzerejét a külföldi befektetések számára – áll a sajtóközleményben.

NZS/Felvidék.ma/Teraz.sk


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »