Szlovák-orosz konfliktus: Pozsony kiutasított három orosz diplomatát

Szlovák-orosz konfliktus: Pozsony kiutasított három orosz diplomatát

Szlovákia kiutasított a területéről három orosz diplomatát. Erről a Markíza televízió számolt be hétfő esti híradójában. Az információt Juraj Tomaga, a Szlovák Kül- és Európai Ügyek Minisztériuma sajtóosztályának igazgatója is megerősítette.

„Nem árulhatom el az orosz diplomáciai misszió munkatársainak nevét, de megerősítem, hogy döntés született az Oroszországi Föderáció Külképviseleti Irodája három munkatársának kiutasításáról” – közölte Tomaga. A döntést múlt héten hozták meg. A három diplomatának a héten kell elhagynia Szlovákiát.

A szóvivő hozzátette: a szlovák hírszerzés információi szerint a szóban forgó személyek megsértették a diplomáciai kapcsolatokról szóló bécsi egyezményt.

Hírdetés

Emellett pedig visszaéltek a szentpétervári szlovák főkonzulátus által kiadott vízumokkal, ami összefüggésben van egy másik NATO- és EU-tagállam területén elkövetett súlyos bűncselekménnyel.

A külügyi tárca hangsúlyozta: a célja elmélyíteni a kétoldalú kapcsolatot Oroszországgal.

„Ugyanakkor az orosz diplomaták Szlovákia területén csak a diplomáciai kapcsolatokról szóló bécsi egyezménnyel és a szokásos alapelvekkel összhangban járhatnak el” – figyelmeztetett Tomaga.

Az orosz külügyminisztérium hétfőn bejelentette, hogy Moszkva a három orosz diplomata Szlovákiából való kiutasítására a bevett gyakorlatnak megfelelően, a reciprocitás elvével összhangban fog reagálni. 


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »