Szlovák-magyar közös nyomozócsoport felszámolt egy nemzetközi kábítószerhálózatot

Szlovák-magyar közös nyomozócsoport felszámolt egy nemzetközi kábítószerhálózatot Kulcsár Péter2025. 10. 24., p – 15:18

Egy szlovák-magyar közös nyomozócsoport, valamint a német és a spanyol hatóságok összehangolt, nagyszabású műveletben felszámoltak egy 2019 óta kábítószer-kereskedelemmel foglalkozó bűnszervezetet – közölte pénteken az Európai Unió Igazságügyi Együttműködési Ügynöksége (Eurojust).

A hágai székhelyű szervezet szerint az akció során 22 embert vettek őrizetbe Szlovákiában, Magyarországon és Németországban, köztük a bűnszervezet feltételezett vezetőjét.

Hírdetés

A hatóságok szerint a bűnbanda kokaint, hasist és kannabiszt csempészett Európába, egyebek között Panamából és a Dominikai Köztársaságból. A drogokat legális árukkal együtt szállították, hogy leplezzék a bűncselekményeket. A hálózat több országban működött, elsősorban Szlovákiában, Magyarországon és Spanyolországban, és becslések szerint legalább 175 millió euró értékű kábítószert juttatott piacra.

A nyomozás feltárta, hogy a bűnszervezet a kábítószer-kereskedelem mellett illegális dohány- és cigarettaforgalmazással is foglalkozott, és ehhez több fedővállalatot működtetett.

A 2024-ben létrehozott közös nyomozócsoport a két ország ügyészségeinek és rendőri szerveinek együttműködésében dolgozott, a mostani akcióban 45 helyszínen tartottak házkutatást Szlovákiában, Magyarországon, Németországban és Spanyolországban. Szlovákiában több mint 370 ezer euró készpénzt, titkos cigarettagyártó sort, kábítószert, mobiltelefonokat és üzleti dokumentumokat foglaltak le. Magyarországon szintén üzleti iratokat, bélyegzőket, mobil eszközöket és kábítószert találtak, míg Spanyolországban számítógépeket és banki iratokat koboztak el.

Az akciónapon összesen mintegy 580 rendvédelmi tiszt vett részt. Az Eurojust koordinációs központja támogatta a szlovák-magyar közös nyomozócsoport munkáját, az akciónap lebonyolításában pedig az Európai Rendőrségi Hivatal (Europol) is részt vett, elemzési és operatív segítséget nyújtott.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »