Szlovák külügyminiszter: Oroszország szankcionálását Ukrajna győzelme után is folytatnunk kell!

Rastislav Káčer, a decemberben megbukott szlovák kormány megbízott külügyminisztere a TASR-nek adott interjújában arról beszélt, amíg Moszkva veszélyt jelent a demokráciára, addig folytatni kell Oroszország szankcionálását. 

A szankciókat nem csak addig kell fenntartanunk, amíg Ukrajna fel nem szabadul! Folytatnunk kell egészen addig, amíg Oroszország veszélyt jelent a demokratikus Európára. Ez persze nem lesz rövid folyamat, készen kell állnunk egy új vasfüggöny valóságára!

– jelentette ki Káčer az interjúban, hozzátéve,

Szlovákia feladata, hogy a a függöny „jó oldalán” találja magát.

Hírdetés

A tárcavezető nem, hogy sokallta volna a szankciókat, egyenesen úgy fogalmazott, szigorítani kell azokat.

Káčer szerint az Oroszországgal szembeni embargót és más gazdasági szankciókat is szigorítani lehetne a közeljövőben, sőt azt javasolta, bővítsék az EU-s szankciók alá eső orosz üzletemberek és közéleti figurák listáját. A politikus szerint Európa létérdeke, hogy mindenféle orosz gazdasági kapcsolattól a lehető leghamarabb megszabaduljon. 

Teljesen diverzifikálnunk kell az üzemanyag-, a gáz- és az atomenergiaforrásainkat. Oroszországot el kell izolálnunk ebben a tekintetben!

– jelentette ki. Káčer azt állítja, egy-két év kérdése, hogy Szlovákia függetlenedni tudjon mindenféle orosz energiaforrástól. „Oroszország katonai sikerei igen kétségesek, (…) elveszíti ezt a háborút.” – állította nagy meggyőződéssel a miniszter, aki szerint hamarosan az utolsó számottevő szövetségeseit is elveszíti Putyin, így nem marad számukra más, mint „Irán, Észak-Korea és néhány elkeseredett, kis diktatúra”. Káčer szerint 2023-ban fel kell készülnünk a háború eszkalálódására, de ez Oroszország számára is igen nehéz év lesz majd, komoly belső krízisre számíthatnak. 


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »