Szlovák képviselő védte meg Magyarországot az Európai Parlamentben – VIDEÓVAL

Az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén Az unió alapját képező értékek Magyarország általi súlyos megsértésének egyértelmű kockázata címmel rendezett vitát. A „szokásjog” szerint Magyarországot elmarasztaló EP-képviselők felszólása mellett voltak olyanok is, akik kiálltak Budapest és a magyar kormány mellett. 

Didier Reynders, az Európai Bizottság igazságügyi biztosa közölte a vita során, a Bizottság a jogállamiság helyzetével kapcsolatos aggályok tekintetében nem tud pozitív fejleményekről beszámolni Magyarországgal kapcsolatban.

A jelentéstevő Gwendoline Delbos-Corfield záróbeszédében aláhúzta, hogy szerinte a parlament elvégezte a munkáját, megfelelt a kötelességének – írja a mandiner.hu. A képviselő azzal zárta a vitát, hogy szerinte sokkal többet kell tenni Magyarországgal kapcsolatban, mostantól a Tanács oldalán pattog a labda, és azzal a kérdéssel is szembe kell nézni,

hogy bevezessenek-e szankciókat, vagy felfüggesszék-e Magyarország szavazati jogát a Tanácsban.

Hírdetés

Miroslav Radačovský azon kevés EP-képviselők egyike volt, aki pozitívan nyilatkozott Magyarországról. A szlovák EP-képviselő felszólalásában leszögezte,

legyünk őszinték magunkkal, dühösek amiatt, hogy az Európai Unió aktív Orbán-ellenes, Fidesz-ellenes kampánya ellenére Magyarország polgárai úgy döntöttek, hogy kereszténykonzervatív-demokrata kormányt választanak”.

Radačovskýról zárásul magyarul jelentette ki, Magyarország, Szlovákia és más államok is együtt fognak harcolni a brüsszeli centralista bürokraták ellen

Magyarország, fel a fejjel!

– zárta mondandóját az ĽSNS színeiben mandátumot szerző Radačovský.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »