Szlovák hitelcsapda

Szlovák hitelcsapda

Az elmúlt napok politikai eseményei bebizonyították, hogy a nagy nemzetközi elemző intézetek egyáltalán nem túloztak, amikor Szlovákiát a velejéig korrupt országok közé sorolták. Az ezzel kapcsolatos problémákat már csak az nem látja, aki nem akarja.

Legalább ekkora probléma azonban a lakosság egyre nagyobb mértékű eladósodottsága, aminek a súlyát a politikusok egyelőre fel sem fogták. A jegybank ugyan már meghúzta a vészharangot, a kérdés csupán az, hogy erre időben kerített-e sort.

A szlovákiai banki ügyfeleket a nemzetközi összehasonlító elemzésekben korábban a konzervatív pénzügyi mentalitás „mintapéldányaiként” emlegették. A lakosság nagy része csak végső esetben folyamodott hitelhez, a megtakarítások pedig jóval meghaladták a kölcsönök arányát. A kamatszint drasztikus csökkenése óta azonban fordult a kocka. Az olcsó hitelnek a többség képtelen ellenállni, tartozásaink az elmúlt tíz évben emiatt a háromszorosára emelkedtek, a megtakarításaink mára így elmaradnak a hitelállománytól. Szlovákiában az egy főre jutó tartozás meghaladja a hatezer eurót, ami kétszerese a Magyarországon mértnek. A megtakarítások szempontjából ugyanakkor a lengyelek, a magyarok, a csehek, sőt még a bolgárok is lekörözik a Szlovákiában élőket.
 

Hírdetés

Mára a jegybank is felismerte, hogy a lakosság drasztikus gyorsaságú eladósodottsága katasztrófához vezethet, egyelőre azonban csak óvatos kozmetikai változásokat léptetett életbe, amelyeknek alig látszik a hatása. Több megszorítás már az idei év elejétől érvényes, ennek ellenére csak idén januárban 13 százalékkal nőtt a hitelfelvétel az egy évvel korábbihoz képest. A legfrissebb felmérések szerint a lakosság csaknem fele teljesen normális dolognak tartja, hogy az egyszerű fogyasztási termékek vásárlását is hitelből oldja meg. Minden harmadik megkérdezett elismerte, hogy az elmúlt hónapokban a gyerekeinek szánt mobiltelefont vagy márkás ruházatot is kölcsönből vette meg.

Egyre több elemző figyelmeztet ugyanakkor arra, hogy napjaink látványos gazdasági növekedése nem tarthat örökké, és csak idő kérdése egy, a 2008-ashoz hasonló válság kirobbanása, ami újabb elbocsátási hullámot és a bérek csökkenését hozhatja magával. Ugyanígy csak idő kérdése a hitelkamatok újabb növekedése, ami háztartások ezreit hozhatja nehéz helyzetbe, mivel többségük abban a hiszemben vett fel akár harmincéves futamidejű hitelt, hogy anyagi helyzete a jövőben nem romlik.
 

Hogy nagy a baj, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a jegybank már dolgozik a hitelfelvétel újabb szigorításain. Ezek hatása azonban kétséges. A jegybank is elismeri, hogy Szlovákia az új szigorítások bevezetését követően is az Európai Unió egyik leggyorsabban eladósodó lakosságú országa marad. Márpedig ennek az árát hamarosan az egész ország megfizetheti, hiszen a politikusok részéről határozottabb lépéseket csak akkor várhatunk majd, ha ég a ház, és akkor is csak az adófizetők pénzén oltják majd a tüzet.
 


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »