Szlovák fiatalok jöttek lopni Győrbe – a VIDEÓ mindent látott

Szlovák fiatalok jöttek lopni Győrbe  – a VIDEÓ mindent látott

Lopni érkezett egy győri műszaki áruházba három szlovák fiatalember tavaly december 20-án és a karácsony utáni első nap. Figyelték és elkapták őket.

A Győri Járási Ügyészség bíróság elé állította a három férfit, aki másfélmillió forintos értékben lopott műszaki cikkeket, méghozzá igen összehangoltan a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint. Mindkét alkalommal összegyűjtöttek a megkívánt kamerákat, a fényképezőgépet és a drónt, belecsúsztatták a reklámtáskába tették, az áruvédelmi eszközt leszedték róluk, harmadik társuk pedig kivitte a táskákat az üzletből. A második cselekmény során a termékeket összegyűjtő két elkövetőt a biztonsági szolgálat már figyelte, a kijáratnál feltartóztatták őket. 

Hírdetés

Az 1.629.991 forintos lopási kárból 1.369.994 forint megtérült azzal, hogy a lopott holmi egy részét a harmadik férfi útján átadták a rendőrségnek. A bíróság a három férfit egy év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte, vagyonelkobzással sújtotta és egy évre kiutasította Magyarország területéről. Az ítélet jogerős. 

A bűncselekmény elkövetéséről a főügyészség kamerafelvételt tett közzé:


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »