Szlávik János szerint elképzelhető, hogy szigorítani kell

Kásler Miklós után Szlávik János is arról beszélt, hogy az ún. harmadik hullám erősödése miatt szigorításokra lesz majd szükség. 

Szlávik a közmédia műsorában elmondta, hogy az intézkedéseken kívül egyelőre csak a védőoltással lehet védekezni a járvány ellen, ezért fontos, hogy minél többen minél hamarabb megkapják az első oltást.

Hírdetés

Mivel még nem áll rendelkezésre elég oltóanyag, több országban is elkezdték kitolni az első és a második oltás közötti időt az adott vakcina alkalmazási útmutatójában leírt maximális időig, így több ember kaphatja meg az első adagot, amely már ad valamennyi védettséget – mondta. Véleménye szerint ez helyes módszer, amíg nincs elég vakcina.

Szlávik János szerint egyes országokban azzal is kísérleteznek, hogy a második oltáskor nem ugyanazzal a vakcinával oltanak, mint az első alkalommal, ezzel próbálva magasabb hatékonyságot elérni. Ezek még csak kísérletek, amelyeknek nem ismertek az eredményei, ezért egyelőre ragaszkodni kell ahhoz, hogy mindkét oltás ugyanazzal a vakcinával történjen – érvelt a főorvos.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »