Szlávik János sokkoló számot közölt az intenzív osztályról

Szlávik János sokkoló számot közölt az intenzív osztályról

A Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa arról is beszélt, hogy a Down-szindrómás emberek is a veszélyeztetettek közé tartoznak.

Szlávik János az ATV-ben arról beszélt: korábban azt tapasztalták, hogy a betegek nagy része családi vagy tömegrendezvényen fertőződött meg, ma viszont már a közösségi terjedés a jellemző, már nem mindig lehet tudni, hogy valaki hol kapta el a vírust. Előfordul az is, hogy olyan beteg kerül kórházba, aki vigyázott, és pontosan betartotta a járványvédelmi szabályokat, ebből a főorvos szerint az látszik, hogy ma már bárki elkaphatja a koronavírust.

Az intenzív osztályukon tavasszal az elhunytak aránya 30 százalék körüli volt, most, a második hullám alatt viszont már

az itt kezelt betegek 40-45 százaléka meghal.

A betegek egyre idősebbek és egyre súlyosabb állapotba kerülnek, és így nem tudják kizárni azt, hogy egyre többen halnak majd meg. A fekvőbeteg osztályokon a kórházban a betegek 5-10 százaléka hal meg a vírus miatt Szlávik János tájékoztatása szerint,.

Hírdetés

A főorvos úgy fogalmazott: ez ellen a vírus ellen védekezni kell, mert a gyógyítással egyelőre nagyon nehezen állunk. A remdesivir gyógyszerről azt mondta: jelenleg igazán hatékony antivirális szer nincs a koronavírus ellen, egyelőre kísérleti szerek vannak, amelyek hatékonynak tűnnek. Ha egy beteg megfelel a kritériumoknak, hogy megkaphassa a remdesivirt, akkor orvosai megbeszélik ezt vele, és ha hozzájárul, beadják neki. Olyan betegnél, aki nincs tudatánál, a legközelebbi hozzátartozó egyezhet bele a kezelésbe.

Szlávik János elmondta, hogy továbbra is az idősek és a krónikus betegek vannak a legnagyobb veszélyben, ám az utóbbi hetekben kiderült, hogy

a Down-szindrómás emberek is veszélyeztetettek:

a tapasztalatok szerint ők tízszer nagyobb eséllyel halhatnak bele a koronavírusba, ezért őket is fokozottan kell védeni.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Nyitókép: Kovács Attila

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »