Szlávik János elmondta, mi kell a teljes Covid-védelemhez

Szlávik János elmondta, mi kell a teljes Covid-védelemhez

A negyedik oltásról is beszélt a Dél-Pesti Centrumkórház infektológus főorvosa a Kossuth Rádióban.

Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője felhívta a figyelmet, hogy a teljes védelemhez három oltás szükséges, ezért aki még csak kettőt kapott és azóta eltelt már három–négy hónap, annak mindenképpen ajánlott kérni a harmadik, megerősítő vakcinát is – írja a hirado.hu.

A negyedik oltással kapcsolatban elmondta, a magyarországi ajánlás szerint javasolt a súlyosan immunhiányos vagy daganatos betegek számára, de hangsúlyozta, hogy a háziorvossal való konzultáció elmaradhatatlan előtte.

Hírdetés

Szlávik János elmondta, hogy az izraeli tapasztalatok alapján a negyedik oltás hasznos lehet minden 60 év felettinek, hiszen csökkenti a súlyos megbetegedés és az intenzív osztályra kerülés kockázatát.

„A 60 év alattiak vagy fiatalok esetében a három oltás hatékonyan megvédi őket, még az omikron variánssal szemben is” – hangsúlyozta. Hozzátette, természetesen az oltások között vannak különbségek, de alapvetően mindegyik megvéd a súlyos szövődményektől.

Emellett elmondta, az influenza és a koronavírus elleni oltás nyugodtan felvető egyszerre és a jelenleg ismert koronavírus elleni védőoltások nem befolyásolják a Parkinson-kórt. Azt is kifejtette: egy olyan kisgyermek esetében, aki nem tartozik a veszélyeztetettek csoportjába, átesett a fertőzésen és meggyógyult, felesleges lehet az oltás.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »