Szkopje bejelentkezett Gruevszkiért

Szkopje bejelentkezett Gruevszkiért

Renata Deszkoszka macedón igazságügyi miniszter kedden a sajtónak azt mondta: a kiadatáshoz szükséges dokumentumok egy részét már lefordították, egy másik részét pedig utólag küldik el.
„Szerepelnek benne mindazok az eljárások, amelyekben vizsgálat vagy vizsgálati előkészület folyik, és amelyek alapot nyújtanak arra, hogy letartóztassák (Nikola Gruevszkit), ha kiadják”
– tette hozzá. Nikola Gruevszki 2006 és 2016 között volt Macedónia miniszterelnöke, a múlt héten viszont nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene, mert nem kezdte meg kétéves börtönbüntetésének letöltését, amelyet hivatali visszaélés miatt szabtak ki rá.

A politikus múlt kedden a Facebook-oldalán közölte, hogy Budapesten van, és politikai menedékjogot kért a magyar hatóságoktól, egy héttel később pedig szintén a közösségi médiában jelentette be, hogy kérelmét kedvezően bírálták el, és megkapta a menekültstátuszt.
A Facebookon Gruevszki azt írta, kérelme átadásakor beszámolt arról, hogy hazájában az új szociáldemokrata kormány üldöztetésének van kitéve.
A kormány szerinte nem demokratikus eszközöket használva és a macedón ügyészségi és bírói rendszerrel is visszaélve meg akarja fosztani a szabadságától.

A macedón kormány közleményben reagált Gruevszki állításaira. Szkpje szerint Nikola Gruevszkit jogerősen ítélték el, nyilvános és átlátható eljárás során, és ellene továbbra is több bírósági eljárás és nyomozás folyik. Nikola Gruevszki rendőri védelem alatt állt, ehhez ugyanis joga volt korábbi miniszterelnökként, és soha nem jelentette, hogy fenyegették volna az életét. A macedón kormány állítása szerint nincs bizonyíték arra, hogy politikai üldöztetésnek vagy életveszélyes fenyegetésnek lett volna kitéve, és egyetlen kormányzati intézmény sem fenyegette meg.
„Ezért úgy véljük, hogy Gruevszki egyetlen célja az igazságszolgáltatás elkerülése volt”

Hírdetés

– olvasható a kormány közleményében. A macedón kormány azt is közölte, hogy a kiadatási kérelmet minden szükséges dokumentummal és a jogerős ítélettel együtt küldte el Magyarországnak. Hozzátette:azt várja, hogy a budapesti hatóságok feltétel nélkül elfogadják a kérelmet, és európai uniós, illetve NATO-tagországként a nemzetközi joggal összhangban lehetővé teszik Gruevszki visszatérését Macedóniába, hogy letölthesse börtönbüntetését, és feleljen az ellene felhozott további vádakra.
Macedónia jogállam, ezért bárkinek, akiről bizonyítást nyert, hogy megszegte a törvényt, és akit jogerősen elítéltek, felelnie kell a tetteiért
– áll a közleményben.

Nikola Gruevszkit májusban ítélték el hivatali visszaélés miatt. November 8-án kellett volna megkezdenie börtönbüntetésének letöltését, de ügyvédei fellebbezést nyújtottak be, amit azonban egy nappal később a fellebbviteli bíróság elutasított. A döntést – amely szerint Gruevszkinek azonnal börtönbe kell vonulnia – a rá következő napokban többször is megpróbálták kézbesíteni a volt kormányfőnek, ám Nikola Gruevszkit sehol sem találták, ezért november 12-én elfogatóparancsot adtak ki ellene. Egy nappal később
ő maga tudatta a Facebookon, hogy Budapesten van, és politikai menedékjogot kért a magyar hatóságoktól. Szkopje még aznap nemzetközi elfogatóparancsot is kiadott ellene.
Az albán, a montenegrói és a szerb hatóságok későbbi közlése szerint Nikola Gruevszki november 11-én, vasárnap hagyta el Macedóniát, ahonnan Albániába, majd Montenegróba utazott. November 12-én, hétfő késő este Szerbiába érkezett, onnan kedden a kora reggeli órákban lépett ki.

Az érintett országok hatóságai közölték, hogy amikor a volt macedón kormányfő az országuk területén tartózkodott, még nem volt ellene érvényben nemzetközi elfogatóparancs.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »