Szívrohamban halt meg az Eximbank vezére

Szívrohamban halt meg az Eximbank vezére

Szívrohamot kapott a boncolási jegyzőkönyv szerint Urbán Zoltán, az Eximbank vezére. Bár a bankár egy sípályán vesztette életét, a hatóságok jelen tudása szerint nem történt síbaleset.

A salzburgi ügyészség vizsgálja a bankvezér halálának körülményeit, három-négy héten belül lehet eredmény – tudta meg az Átlátszó a hivatal szóvivőjétől. Barbara Fischer hangsúlyozta: rutineljárásról van szó, amelyet minden rendkívüli halálesetnél elvégeznek.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Urbán Zoltánra egy sípálya felvonójánál találtak rá a társai, akik értesítették a pályamentőket, de már nem tudták megmenteni a férfit. Az esetnek nem volt szemtanúja.

Hírdetés

A lapnak név nélkül nyilatkozó bankárok szerint Urbán még az ellenzéki időkben sem titkolta, hogy szimpatizál a Fidesszel. Szerintük Urbán az utóbbi másfél évben ránézésre évtizedeket öregedett, láthatóan nyomasztotta a stressz.

A cikk alapján Urbánnak voltak haragosai, de nem a kinevezők, sokkal inkább a hoppon maradó kuncsaftok között. Az utóbbi időben azonban a felsőbb szinteken is haragudhattak rá amiatt, hogy Magyarország vesztesen került ki az Eurostattal szembeni elszámolási vitából, így az állami Eximbank kötelezettségeit is bele kell majd számítani az államháztartási hiányba és az államadósságba.

Urbán Zoltán 1960-ban született, 1990 óta dolgozott a bankszakmában. 1997–2001 között a Hypo Vereinsbank Hungária ügyvezető igazgatója, 2001–2002 között a Magyar Fejlesztési Bank vezérigazgató-helyettese, majd 2003–2004 között a Dresdner Bank Hungaria ügyvezető igazgatója volt. 2010-től ismét az MFB Zrt. vezérigazgató-helyetteseként dolgozott, majd 2014. januárban kinevezték a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. vezérigazgatójává.

2015. januárban vette át az Eximbank (a Magyar Export-Import Bank Zrt. és a Magyar Exporthitel Biztosító Zrt. intézménypáros) irányítását. A magyar kormány delegáltjaként az Európai Beruházási Bank igazgatóságának is tagja volt.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »