Keresztes Szilárd nyugalmazott hajdúdorogi megyéspüspök temetése előtti estén, augusztus 21-én parasztászt tartottak a máriapócsi kegytemplomban, Orosz Atanáz püspök vezetésével. Az alábbiakban a miskolci főpásztor a virrasztáson elhangzott beszédéből közlünk részleteket.
„Hetven évvel ezelőtt egy Rómában kiadott temetési szerkönyvben határozottan előírták, hogy ha egy pap elhunyt, miután őt fölravatalozzák, a szíve fölé tegyék oda az evangéliumos könyvet, és a felolvasó olvassa folyamatosan a zsoltárokat, a pap pedig az evangéliumot egész éjszaka.”
Keresztes Szilárd püspök a Szentírás fontosságáról a saját életében „sokfelé vallomást tett, de különösen is azokon a papi rekollekciókon, amelyek során a maga szentírási élményéről szólt – idézte fel Orosz Atanáz püspök. – Ott fogalmazta meg: »Mindig nyitottan akartam a Bibliához közeledni. Amikor kinyitom a Könyvet, feltett szándékom, hogy nem a magam gondolataihoz vagy vázlatához keresek bibliai idézeteket, hanem olvasom az Isten szavát, igyekszem ellesni annak rejtett mondanivalóját, hogy az alakítsa a gondolataimat, és a bibliai szövegek saját logikája formálja aztán tartalmilag és retorikailag a beszédemet. Ez persze nem mindig sikerült, de igen sokszor érezhettem, milyen hatalmas és hatásos, milyen szép és megragadó az üdvösség igéje, ha hagyjuk azt magunk fölött is érvényesülni.«
Ő, aki a szemináriumban hetvenhárom évvel ezelőtt már a legbuzgóbban tanulgatta, gyakorolta a Szentírás szövegeit, és aki saját bevallása szerint hatvanöt évvel ezelőtt nyíregyházi káplánként két esztendőn keresztül minden vasárnapi beszédéhez az egész Újszövetséget elolvasta, így beszélt a Szentírás fontosságáról: »A Biblia a maga gondolataival befolyásolja az imádságot. Az Egyház hivatalos imádsága azért olyan veretes és azért olyan szép, mert hitelesen merít a Bibliából, mégpedig a keresztény évezredek tapasztalataival olvasott és imádkozott Bibliából. (…) értéktelenebbé, selejtesebbé, hígabbá válik a liturgia és az imádkozás, amikor a Bibliát mással akarják helyettesíteni.
A bibliai imádságtár legnagyobb foglalata a Zsoltárok könyve, ami állandóan jelen van szertartásainkban. Óriási gazdagságot jelent, hogy a zsoltárokat nemcsak olvassuk, mint Isten üzenetét, hanem imádkozzuk, mint Isten által sugalmazott imádságokat.«
A 118. zsoltárt ma is, holnap is imádkozzuk, énekeljük. Szilárd püspök atyánk több temetési beszédben a zsoltár kezdő szavaival foglalta össze a keresztény életet – mondta a Miskolci Egyházmegye főpásztora. – Amikor káplánként kerültem melléje negyven évvel ezelőtt, egy özvegy tisztelendő asszony temetésekor kezdte így beszédét: »Boldogok, kiknek mondjuk feddhetetlen, kik az Úr törvényében járnak.« Amikor a zsoltárnak ezt a versét énekeljük a temetésen, akkor mindig eszünkbe jut a halotti imádság szövege: Nincs ember, aki él és ne vétkeznék. Nincs ember, aki maradéktalanul megközelítené ezt az isteni eszményt, akinek teljesen feddhetetlen lenne az útja, és tökéletesen megtartaná az Úr törvényét. A megboldogult ravatalánál mégis bátran idézzük ezt a zsoltárverset, mert ő igyekezett fedhetetlenül járni, ahogy Isten törvénye bevéste a szívébe, az életébe.
Ahogy teltek az évek, úgy tisztult meg egyre inkább ez a tanúságtétel. Úgy látom őt, mint aki egyre inkább fedhetetlenné akarta tenni az útjait Isten színe előtt – mondta Orosz Atanáz. – Ha ebből a hosszú zsoltárból egy sort kellene kiválasztanom, amely különösen is jellemző reá, akkor a zsoltárból általunk énekelt következő sort nevezném meg:
Atyáink kommentárja szerint ez az egész zsoltár arról szól, hogy a szentek vívódásai, gyötrelmei, nehéz küzdelmei a türelem révén hogyan végződhetnek felülről kapott győzelemmel és Isten országának jutalmaival. Ezen küzdelmek során a szív, Isten igéjének a kincstára a legjobb ajánlólevél.
»Szívemben rejtem a te beszédeidet« ‒ tapasztaltuk meg Szilárd püspök atyánál, aki ministráns kora, vagy kispap kora óta folyamatosan erre törekedett, hogy Isten igéjéhez idomítsa életét, gondolkodását, döntéseit és tetteit. Igen, tanúskodott róla, és mi is tanúskodunk róla, hogy Isten színe előtt az ő szíve betelt ezekkel az igékkel.”
„Szilárd püspök atyánk itt, ezen a helyen, ebben a kegytemplomban különösen jól érezte magát, és valószínűleg ezért is érkezik most végleg ide. Idézem őt: »Számomra Bibliába bevilágító fény Szűz Máriának az alakja. A Biblia arról szól, hogy Isten a mi szerető Atyánk, aki az Egyházban Krisztus közösségében akarja összefoglalni a kereszten megváltott emberiséget.
Mária az Isten atyai szeretetének, az Egyház anyaságának és a megváltó emberiségnek a legszebb példája. Máriában azt az embert tiszteljük, aki Isten Fiának Anyja, és aki egész életét Krisztushoz kötötte. A mi gondolkodásunk mögött ott van Szűz Mária (…) Mária a Krisztushoz tartozó emberiség legcsodálatosabb személyisége. Előttünk áll a Könnyező Pócsi Szűzanya alakja, aki kifejezi Isten szeretetének minden gyengédségét és erejét.
Én érzem és vallom, hogy az a rajongás, ami Máriapócshoz és Máriához köt minket, nemcsak a kegyhelyhez való vonzódásunkat és imádságunkat inspirálja, hanem csodálatosan gyengéd fényével bevilágít Isten gondolataiba, és ezzel olyan töltetet, többletet ad hozzá a Biblia olvasásához és magyarázatához, amiért nem lehetünk eléggé hálásak Istennek. Köszönöm a Szűzanyának, hogy a legszebb emlékeket azokról a beszédekről őrzöm, amelyeket Máriapócson, vagy római zarándoklatokon a Santa Maria Maggiore-bazilikában mondhattam el.«”
Keresztes Szilárd püspök sokszor szólt papjaihoz „arról, hogy apostol küldetését éppen a hívek hitelesítik. Így volt ez Szent Pálnál, aki rákérdezett, hogy »nem vagytok-e az én művem az Úrban? Ha másoknak nem volnék is apostola, nektek az vagyok, hiszen apostolságomnak ti vagytok a pecsétje az Úrban.« (1Kor 9,1–2). Amikor ezt idézte az apostoltól megboldogult püspök atyánk, rendszeresen hozzátette a második Korintusi levél szavait: »Ti vagytok a mi ajánló levelünk a szívünkbe írva« (2Kor 3,1). Mert az a szív, amely befogadja az Isten igéjét, amelyben elrejtőzik egy életre az Isten igéje, az a szív egyúttal ajánlólevelet is befogad.
S most, amikor utolsó útjára készül megboldogult püspök atyánk, rajtunk áll, hogy ez az ajánlólevél milyen lesz, hogyan áll Szent Péter elé annak a 149 papnak a tanúságtételével, akiket ő szentelt föl áldozópappá, azoknak a tanúságtételével, akikhez ő szólt évtizedeken át.”
Orosz Atanáz beszéde végén megismételte a zsoltárverset, nemcsak Istenhez fogalmazva, hanem a megboldogult püspökhöz is, „mert szívembe rejtettem a te beszédeidet, hogy ne vétsek ellened – azokat a szentbeszédeket, amelyeket a 12 kötetben találtam és olvastam, szívembe rejtetted, püspök atyám, hogy ne szóljak rossz szót”.
Forrás és fotó: Miskolci Egyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
