Az alábbiakban Vértesaljai László SJ, a Vatikáni Rádió magyar adása főszerkesztőjének megemlékezését olvashatják a húsz éve, 2005. április 2-án elhunyt II. János Pál pápáról.
Huszonhét éven át fáradhatatlanul nyitogatta az emberiség kapuit a megváltó Krisztusnak, mígnem a fáradt, idős és beteg pápának maga az Úr nyitott ajtót. Napra pontosan húsz éve történt, 2005. április másodikán. A világ lélegzetvisszafojtva figyelte utolsó lépteit, mígnem kijött érte a „Papa” az atyai házból, s visszafogadta „tékozló fiát” – aki tékozlóan a világra hintette egyetlen Fiának szeretetét.
A húsz év csak karnyújtás, csak a tegnapi nap… De még pontosabb jelen időt mondani, hogy a nagy pápa szíve itt van köztünk. Ütemesen dobog együtt Péterével. Jól tudják ezt a zarándokok, mert a bazilikában két kötelező helyet keresnek. Most, a szentév során éppen csak átlépve a szent kapun nagyon sokan megállnak a Michelangelo Pietàját követő második oldalkápolnánál, ahol az oltár maga a sír, benne Karol Wojtyła testével, rajta a latin felirattal a márványlapon: Sanctus Johannes Paulus Secundus Pontifex Maximus – Szent II. János Pál pápa. Az oltár előtti padokban mindig imádkoznak, reggeltől estig, lengyelek és hozzá érkező más emberek a föld minden országából. Így mennek tovább és jutnak a sor elejére, vagyis az első római pápa, a galileai halász sírjához, mely nemcsak a bazilika szíve-közepe, hanem a Római Katolikus Egyházé is: „Erre a sziklára építem egyházamat…”.
A palástjáról szeretnék még szólni. A szent pápa szerette a könnyű pelerinjét, amit szívesen öltött fehér reverendájára, nem is csak liturgikus alkalmakkor. Az a palást valahogy szolgálatának „térfogatát” jelezte, azt a szélességet és hosszúságot, amit Pál apostol efezusi híveinek fölemlít: „A hittel együtt Krisztus lakjék szívetekben, s verjetek gyökeret és vessetek alapot a szeretetben. Akkor majd fel tudjátok fogni az összes szenttel együtt, mi a szélesség és a hosszúság, a magasság és a mélység, megismeritek Krisztusnak minden értelmet meghaladó szeretetét, és beteltek az Isten egész teljességével.” (Ef 3,17–19)
Széles és tágas az a palást. Befér alája az egész Egyház. Az értéket őrző és a tegnapért aggódó papok és hívek éppúgy a palást oltalmát élvezték, mint az előretekintő és utat készítő, a holnapért aggódó papok és hívek, férfiak és nők, mindenki, aki vallotta a Krisztust. De nyitott volt a palást elöl, a szíve felől mindazoknak is, akik még nem ismerték Krisztusnak minden értelmet meghaladó szeretetét. Őket is a „palástlakók” felé hívogatta jó szóval és szeretettel: térjenek meg Krisztushoz, és lépjenek be!
Örökké emlékezetesek maradnak első szavai: „Ne féljetek! Nyissátok meg, sőt tárjátok ki Krisztus előtt a kapukat! Nyissátok meg az ő üdvözítő hatalma előtt az államhatárokat, a gazdasági és politikai rendszerek határait, a kultúra, a fejlődés és a civilizáció széles mezőinek korlátait. Ne féljetek! Krisztus tudja, hogy »mi lakik az emberben«. De egyedül csak ő tudja ezt! Manapság az emberek nagyon sokszor nem tudják, hogy mit hordoznak magukban, lelkük mélyén, a szívükben. Sokszor olyan bizonytalanná válik a földi élet értelme. Kételyek árasztják el az embert, és kétségbe is tud esni. Engedjétek tehát – kérlek benneteket, alázattal és bizalommal kérlek –, hagyjátok, hogy Krisztus szóljon az emberekhez. Egyedül nála vannak az élet, az örök élet igéi!”
Forrás: Vatikáni Rádió
Fotó: Marek Weresa/Vatikáni Rádió
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
