Szívből mosolyogni – Búcsú és nagykirbáj Kaplonyban

Szívből mosolyogni – Búcsú és nagykirbáj Kaplonyban

Június 13-án délelőtt 11 órakor tartották a Szatmár megyei Kaplonyban a Szent Antal-kolostortemplom búcsúját, amelyet hagyományos faluünnepély, vagyis kirbáj követett. A szentmise szónoka Urbán Erik OFM volt. Megyeri Tamás Róbert polgármester beszámolóját adjuk közre.

A hitről, annak a mai körülmények közepette történő megéléséről szólt az idei kaplonyi nagykirbáj, melyet az előrejelzések dacára alapvetően napsütésben tartottak meg a Szent Antal-kolostortemplom udvarán. Igaz, nagy szélben…

„Másokkal szelíd tud lenni, a családjával pedig kevésbé tudja megélni a szeretetet” – írt le egy nem kívánatos emberi magatartást szentbeszédében Kaplonyban Urbán Erik. Az erdélyi ferences rendtartomány vezetője a kaplonyi nagykirbáji szentmisén megfogalmazta: „Nekünk érdeklődő emberekké kell lennünk. Tudatosítsuk, hogy levehetünk egymás válláról terheket azzal, hogy megosztjuk a velünk közelállókkal az életünket, de ugyanúgy meg is duplázhatjuk az örömöket, amikor örülünk mások örömének.”

Az ünnepi alkalmon kifejtett eszmefuttatását egy költői képre építette, amely során elmesélte:

A búcsús beszédet mondó szerzetes kifejtette: „Kedves testvérek, találó ez a mondat – aki a szeretettel találkozik, az megváltozik. Megváltozik külsőleg és belsőleg, megváltozik a viszonyulása a szeretteihez, a teremtett világhoz, és benne a dolgokhoz. Páduai Szent Antal, egyházközségünk védőszentje nem akart mást: találkozni akart a szeretettel, és találkoztatni akart másokat a szeretettel. Minél több embert odavinni a szeretet forrásához. És ez – a szeretet forrása – nem más, mint Jézus szíve. Az a szív, akinek a szatmári egyházmegyét felajánlották.”

A ferences szerzetes szépirodalmi idézetekkel színesített beszédében szólt arról, hogy levehetünk egymás válláról terheket a közösségvállalással. Arra buzdította a hallgatóságot, hogy mind örömeiket, mind ürömeiket osszák meg egymással, közösen éljék meg azokat. „Amikor kapcsolatba kerülök Istennel, akkor óhatatlanul is a testvériséget kezdem el ápolni, érdeklődést, részvétet mutatok a másik iránt, és ez lesz az életünkben az alkalmazott szeretet. Mert Krisztus szeretete át akar formálni mindannyiunkat. Krisztus szeretete üdvözíteni akar bennünket. Krisztus szeretete átformáló erővel bír!”

Hírdetés

Beszéde végén nyomatékosította:

A napoknak, a mindennapoknak a csúcspontja, és ehhez nem kell sokat tennünk. Egy ismeretlen költő ezt így fogalmazta meg egy versben: „csak egy pillanatra szívből mosolyogj!”

Hálás szívvel mondott köszönetet a szentmise végén a prédikációért Tímár Asztrik OFM plébános, a kaplonyi rendház vezetője. Kiemelte: „szél öcsénk most egy kicsit megcibálta a frizuránkat, de legyen hála a jó Istennek, hogy csak a szél cibálta meg, és úgy, ahogy Erik atya mondta, a kegyelem nem eső formájában érkezett”. Biztos abban, hogy az Úristen is örömét lelte a mi ünneplésünkben – mondta a mise kapcsán. Háláját fejezte ki a szolgálatot tevő szónoknak, erőt kívánt neki a munkája folytatásához. Köszönetet mondott a Baumgartner Márk karnagy irányította Szabó Dömjén Vegyeskarnak, illetve a fúvószenekarnak a szolgálatukért, hogy még inkább meghitté tették az alkalmat. Kívánta, hogy megmaradhassanak összetartásban és szeretetben. Köszönetet mondott a kaplonyi híveknek és a zarándokoknak.

Annak a sokaságnak is háláját fejezte ki, akik a szervezésben, az ünnep megtartásban segédkeztek. 

A búcsús mise a pápai himnusz, majd nemzeti imánk eléneklésével zárult. Később pedig a fúvószenekar kedveskedett szabadtéri koncerttel.

Forrás és fotók: Romkat.ro

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »