Szív megszakad, Ujhelyi-Zay

Szív megszakad, Ujhelyi-Zay

Ujhelyi István, az MSZP Európai Parlamenti képviselője és Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely független polgármestere összefogott és egy nemes ügy érdekében, amit Facebookon jelentettek be.

“Bogdán László mindannyiunk hőse, mindannyiunk vesztesége. Közös halottunk. Azért, hogy hozzá méltó búcsúztatása legyen és ennek költsége se a családot, se Cserdi önkormányzatát ne terhelje, úgy döntöttünk Márki-Zay Péterrel közösen: átvállaljuk Laci temetésének költségeit.

Úgy érezzük, hogy barátaiként ez is a kötelességünk. Politikamentesen, méltóságteljesen, a hozzá illő tisztességgel. Aki csatlakozni akar hozzánk, megtalál” – írta az MSZP EP-képviselője a Facebook-oldalán.

A Hír Hugó is beszámolt róla, hogy Bogdán Lászlót tegnap hajnalban holtan találták az önkormányzat egyik gazdasági épületében, a rendőrség jelenleg vizsgálja a halálának körülményeit.

Hírdetés

Bogdán szegény sorsú roma családban családban született Pécsett, 1974-ben. Apja bányászként dolgozott. Gyermekkorában költöztek családjával Cserdibe. Miután anyagi okokból nem tanulhatott tovább, saját magát képezte, fejlesztette. 2002-ben független jelöltként lett Cserdi alpolgármestere, 2006 óta pedig polgármestere.

Cserdiben a vezetésével mintafalu jött létre. Oktatási programot indított, hogy a családok elsajátíthassák a háztáji gazdálkodáshoz szükséges ismereteket, a falu mezőgazdasági termelésbe kezdett, és kertészeti közmunka-lehetőséget biztosítottak. A megtermelt feleslegből rászorulókat segítettek.

Polgármestersége alatt az addig nagyon rossz bűnügyi statisztikákat felmutató faluban gyakorlatilag megszűnt a bűnözés. 2015 óta Magyarország tehetséggondozó nagykövete volt.

Szép gesztus: Ujhelyi István összefogott Márki-Zay Péterrel egy nemes ügy érdekében


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »