„Sziszegve se szolgálok aljas, nyomorító hatalmakat” – Vajon Moyses Mártonnak mikor lesz szobra Brassóban?

1970. május 15-én változott eleven fáklyává, néma lángnyelvvé Moyses Márton ’56-os politikai elítélt. 1970. február 13-án Brassóban a kommunista pártszékház előtt benzinnel leöntötte és felgyújtotta magát. Később iszonyú kínok között az égési sebei­be halt bele.

Moyses Márton apai ágon a brassói evangélikus szász Moyses és Gusbeth, anyai ágon a nagyajtai unitárius székely-magyar Péterffy (Péterfi) családból származott. 1941. április 20-án született Sepsiszentgyörgyön.

Moyses Mártonnak már tizenéves korában megmutatkoztak az „ellenzéki” fellépései, mikor társaival „röpcédulákat” gyártottak és szórtak szét Nagyajtán olyan feliratokkal, hogy „Legyen vége a szovjet uralomnak!”, „Miért nem jó a gép, ha nem orosz?”, „Le a kommunizmussal!”, „A kosztromai tehén adhat sok tejet, de nálunk megdöglik”.

A magyar forradalom 1956. október 23-i kitörése másnapján a baróti iskolában gyűlésre hívták a tantestületet, majd a nagyobb diákokat, és „feldolgozták” nekik a „magyarországi eseményeket”. Márton György egykori iskolatárs közlése szerint többen hozzászóltak, Moyses pedig azt kérdezte: „Miért nem mondják az igazat? Miért nem mondják meg, hogy Magyarországon forradalom van?” Hősünk ekkor mindössze 15 éves volt.

Moysesék elhatározták: tesznek valamit. 1956. november 10-én négy baróti középiskolás diák: Bíró Benjámin, Józsa Árpád Csaba, Kovács János és Moyses Márton Érkörtvélyesre vonatozott, hogy a román–magyar határon átszökve a magyar szabadságharcosokhoz csatlakozzanak. Moyses és Kovács János nem jutott át a határon, eltévedtek, majd hazatértek. Moysest az igazolatlan hiányzás miatt Barótról eltanácsolták, Marosvásárhelyen a Bolyai Farkas Középiskolában érettségizett 1959-ben.

"Tanárai, a baróti majd a vásárhelyi gimnáziumban csodálták nagy tudását, és Erdély leendő polihisztorát látták benne, ezért óvva vigyáztak a teljesen árva, okos, de szókimondó, veszélyesen bátor diákra, aki merészségével felkeltette az államhatalom gyanúját."

A Securitate Sepsi rajoni részlege 1956. november közepén kezdte figyelni/megfigyeltetni Moysest, a belügyiek – a jelentések szerint – ekkor már tudtak a határátlépési kísérletről és a rendszerrel szembeni kritikáiról. Egy „Babits Mihály” fedőnevű ügynököt állítottak rá. „Babits Mihály” rendszeresen beszámolt tartótisztjének, Harmati Albert hadnagynak a Moysesszel folytatott beszélgetéseiről. Az így szerzett adalékok birtokában Harmati hadnagy javasolta, hogy Moyses Mártonnak nyissanak egyéni megfigyelési dossziét, és sorolják be őt a „magyar nacionalisták” csoportjába.

1960. október 1-jén Moyses Márton megkezdte tanulmá­nyait a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem bölcsészkarán. November 22-én a Securitate letartóztatta, a motozás során találták meg nála öt versét és egy esszévázlatát. Letartóztatásakor „Holnap forradalom”, „Szomorú beszéd magamról (Barátomnak)” , „Igaz emberséggel ölni" és „Beszéd meg-meggyilkoltakhoz” című verseit találták meg nála, ugyanakkor a barátjával, a Szokoly Elekkel folytatott levelezését is felhasználták ellene (Szokoly-féle per).

Szokoly az október 23-i ünnepséget követően így emlékezett 2021-ben Baróton, a „Barátom, Moyses Márton” című visszaemlékező előadásában:

Majd folytatta egykori barátja jellemzését:

December 7-én Vladimir Feigl Securitate-százados elrendelte a Moyses elleni vádemelést a társadalmi rend elleni, izgatás útján történő összeesküvés vétségéért.

1961. július 14-i marosvásárhelyi ülésén a Kolozsvári Katonai Bíróság alapfokon hét év börtönre, ötévi jogvesztésre és vagyonelkobzásra ítélte Moyses Mártont. A Kolozsvári Katonai Bíróság 1962. június 28-án Macskási Pál alezredes hadbíró elnöklete alatt Moyses Mártont jogerősen két év szabadságvesztésre, három év jogfosztásra és személyi vagyonának elkobzására ítélte.

A szamosújvári börtönbe szállították, ahol két évig a legnagyobb kínzásoknak vetették alá. Vasgolyók, béklyók voltak a fiú lábán, fejére állandóan víz csöpögött. Vallatói eltökélt szándéka volt addig kínozni, amíg megnevezi társait is, akik vélhetően hozzá hasonló forradalmi gondolatokat forgatnak a fejükben. Hogy még véletlenül se tudja kiejteni senkinek a nevét, cellájában talált dróttal, levágta a saját nyelvét. A börtön orvosa azonban, külön rendelet alapján, érzéstelenítés nélkül visszavarrta azt, minek utána, bár életben maradt, aztán már alig tudott beszélni.

Moyses 1962. november 22-én szabadult, tehát teljes büntetését letöltötte.

Mivel úgy gondolták, hogy már úgyis halálához közeledik, hazaengedték. Ám, testvére áldozatos ápolásának köszönhetően ő valamelyest felépült. Ezt látva, szülőfalujában, Nagyajtán arra kötelezték, hogy a téeszben dolgozzon. Látványos elrettentés volt ez a helybélieknek: lássa mindenki, mi lett a korábban jóképű fiúból, tehetséges költőből, csak azért, mert szembeszállt a kommunizmussal

Nyolc évig volt ellátó őr, és takarította a tehenek istállóit, miközben folyamatosan és eredménytelenül kérvényezte, hogy legalább fogathajtónak elő léptessék. Mindeközben fáradhatatlanul írta verseit és rótta füzetébe a magas szintű matematikai képleteket, ami miatt környezete állandóan kigúnyolta.

Egyetemi tanulmányait nem – akkori egészségi állapota miatt sem! – folytathatta. 1967–68-ban leveleket írt a Matematikai Lapoknak, a szovjetunióbeli dubnai atomkutató intézetnek, a találmányok országos hivatalának, nagyajtai folklórgyűjtéséből részleteket küldött a Korunknak közlésre, de mindenütt elutasították.

Moyses állami munkahelyet keresett, hogy tovább tanulhasson. Ekkortájt próbált elhelyezkedni Brassóban, de nem tudott. Márton idegei nem sokáig viselik el ezt a földi poklot. 1970. február 13-án, pénteken, felgyújtotta magát Brassóban, a Román Kommunista Párt székháza előtt.  Három hónap múlva, a baróti kórházban hal meg őrizet alatt úgy, hogy a Securitate parancsára minden orvosi ellátást megtagadtak tőle! Versei nem maradtak fenn, a Securitate megsemmisítette azokat.

Temetésén senki sem vehetett részt, összes iratait, feljegyzéseit elkobozták, fényképeinek nagy részét is elégették. 29 éves volt.

Moyses Márton származása (édesapja brassói szász) és szimbolikus halála kapcsán is Brassó városához kötődik. Ha egy igazán karakteres antikommunista hőst kerestek a románok, hát nyugodtan állíthattak volna szobrot ennek a nem mindennapi erdélyi fiatalnak Brassóban.

Mi pedig ne csak emlékezzünk, hanem emlékeztessünk is! Napjaink fiatal generációját ki kell szakítanunk a digitális diktatúra világából és utat kell mutatnunk, hogy bátran léphessenek abba az elképzelt, szabad jövőbe, amit Moyses Márton is megálmodott számukra.

Tóth Máté
történész