Szíriai politikus: Kína mellett fogunk állni a háborúban

Szíriai politikus: Kína mellett fogunk állni a háborúban

A damaszkuszi kínai nagykövetségen emlékeztek meg a Kínai Népköztársaság 1949-es megalapításáról. Az ünnepségen részt vett Faisal Al-Miqdad szíriai külügyminiszter helyettes is, aki elmondta, hogy kínai népet úgy ismeri mint akik szeretik a békét és a biztonságot azonban fenyegetést jelent rájuk az Egyesült Államok és annak nyugati szövetségesei.

A szíriai politikus kiemelte a Kínai Kommunista Párt szerepét az ország megalapításában és abban, hogy Kína ma egy olyan tiszteletet érdemlő ország, melynek már másfél milliárd lakosa van.

Al-Miqdad azt is elmondta a rendezvény résztvevői számára, hogy Szíria nem csupán néző lesz Kína küzdelmében, hanem ha kell ki is állnak a kínai nép mellett ha fenyegetés éri az országot az Egyesült Államok és annak szövetségesei részéről, melyek folyamatosan beavatkoznak a kínai belügyekbe. Erre példának meg is említette Hong Kong ügyét ahol hónapok óta tartanak az amerikai titkosszolgálat által támogatott zavargások.

Hírdetés

,,Ebben a háborúban nem lesztek egyedül, hiszen mi is veletek leszünk.,,

A szíriai politikus ezen kívül megköszönte Kína támogatását Szíria mellett, hiszen a fegyveres konfliktus idején Kína az első országok között volt akik kiálltak a szíriai kormány mellett. A koronavírus járvány megjelenése után pedig jelentős mennyiségű egészségügyi segélyszállítmányt küldtek Pekingből Damaszkuszba.

Orientalista.hu-Al-Isfahani (Shaam Times)

Sharing is caring!


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »