Szíriai légvédelmi célpontokra mért csapást Izrael

Szíriai légvédelmi célpontokra mért csapást Izrael

A szíriai hadsereg légvédelmi állásaira mért rakétacsapást Izrael péntek hajnalban Szíria déli részén – közölte a szíriai védelmi minisztérium és az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű, nagy-britanniai székhelyű aktivistahálózat.

Rámi Abdel-Rahmán, az OSDH vezetője azt közölte: az izraeli támadás egy radarállomást vett célba Szuveida és Deraa tartomány között. Az izraeli légierő nagy erőkkel repült be Deraa régió fölé, de a szíriai légvédelem nem lépett akcióba – tette hozzá.

A szíriai védelmi minisztérium is megerősítette, hogy izraeli támadás ért dél-szíriai légvédelmi állásokat.

Hírdetés

A tárca közlése szerint a csapás anyagi károkat okozott. Izrael nem nyilatkozott az ügyben, de hadserege már korábban is mért csapásokat szíriai – elsősorban Iránnal szövetséges – célpontokra azóta, hogy 2011-ben belháború robbant ki Szíriában.

A pénteki szíriai csapást azzal egy időben hajtották végre, hogy erős robbanások hallatszottak a közép-iráni Iszfahán körzetében is, egy katonai bázis közelében, és ezeket hírügynökségi jelentésekben Izraelnek tulajdonították.

Hivatalos iráni tájékoztatás szerint a helyi légvédelem lépett működésbe, és drónokat semmisített meg. Egyelőre sem iráni, sem izraeli részről nem erősítették meg, hogy izraeli műveletről volt szó.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »