Szíriai külügyminiszter: Oroszország részvétele a terrorizmus elleni harcban “rá fogja borítani az asztalt” az összeesküvőkre

Walid Muallem szíriai miniszterelnök-helyettes, külügyminiszter elmondta, hogy Oroszország részvétele a Dzsabhat Al-Nuszra és az ISIS terrorszervezetek elleni harcokban “rá fogja dönteni az asztalt” azokra, akik összeesküvést szőttek Szíria ellen.

“Van valami új azonkívül, hogy Oroszország fegyvereket szállít Szíriának. Ez azt jelenti, hogy Oroszország bekapcsolódik az ISIS terrorszervezet és az Al-Kaida (Dzsabhat Al-Nuszra) elleni harcba” – közölte Al-Muallem miniszter úr egy interjúban, amit az orosz RT csatorna sugárzott szombaton.

“Ez egy nagyon komoly ügy. Ez valami olyan, mint ami ráborítja az asztalt azokra, akik összeesküvést szőttek Szíria ellen és meg fogja mutatni, hogy az Egyesült Államoknak és a koalíciójának nincsen stratégiája az ISIS terrorszervezet legyőzésére. Erre bizonyíték, hogy felfigyeltek az orosz üzenetre és most együtt kívánnak működni Oroszországgal és össze akarják hangolni vele a lépéseiket.” tette hozzá Al-Muallem miniszter úr.

Világossá tette, hogy amit Szíria tesz barátaival Oroszországban az nyitott mindenki számára és nem rejtegetik szándékaikat. Rámutatott arra, hogy Oroszország nem rejti véka szándékát, hogy részt akar venni a terrorizmus elleni harcban.

“Mi Szíriában” – mondta a miniszter úr – “Bízunk az Oroszországi Föderáció vezető szerepében és részvételi akaratában. Amit teszünk az nyitott és ismert kezdeményezés mindenki számára.

Al-Muallem miniszter úr elmagyarázta, hogy Oroszország a nemzetközi jog alapján cselekszik és működik együtt Szíriával, együtt kritizálják az Egyesült Államokat, mert másként cselekszik, mint ahogy az ISIS terrorszervezet elleni nemzetközi koalíció vezetőjétől elvárható lenne.

Hírdetés

Elmondta, hogy az USA elfoglalt azzal, hogy a koalíció által végrehajtott légi csapásokat számolgassa és nem azzal, hogy az eredményekről beszéljen, “mert azok hatástalanok.” Kiemelte, hogy az egyetlen erő, ami tényleg harcol a Dzsabhat Al-Nuszra (Al-Kaida) és az ISIS terrorszervezet ellen az a Szíriai Arab Hadsereg.

A miniszter úr Szíria nevében újra üdvözölte Vlagyimir Putyin orosz elnök kezdeményezését, hogy egy széles együttműködés jöjjön létre különböző országok között a szíriai kormánnyal történő együttműködésre a terrorizmus elleni harcban. Kiemelte, hogy Szíria szívesen lát bármely országot, amelyik valóban küzdeni akar a terrorizmus ellen.

Ameddig a politikai megoldás számításba jön, a szíriai kormány nem kíván a politikai tárgyalásokkal egy időben harcot is vívni.

“Nem akarunk egy sötét alagútba bemenni. Nyílt ösvényre akarunk lépni.” – mondta Muallem miniszter úr, kiemelve, hogy mára nyilvánvalóvá vált, a terrorizmus elleni harc elsődleges, “de ez nem jelenti azt, hogy nem vagyunk hajlandóak politikai tárgyalásokra.”

“Az amit a szíriai állampolgárok mindenekfelett akarnak a biztonság.” tette hozzá. miután Al-Zabadani város helyzetéről és az ottani fegyverszünetről kérdezték, Al-Muallem miniszter úr elmagyarázta, hogy négy kísérlet történt a fegyverszünet megteremtésére és voltak bizonyos eredmények. De valahányszor az ott blokád alatt lévő terroristák utasítást kaptak gazdáiktól megszegték az egyezményt. Most egy ötödik kísérlet zajlik, amikor a Szíriai Arab Hadsereg és a libanoni ellenállás csak néhány méterre van a csata befejezésétől Al-Zabadaniban.

“Foglalkoztat bennünket az emberek élete és nyitottak vagyunk a tűzszünet elfogadására.” – fejezte be Muallem miniszter úr.

Orientalista.hu – Szíriai Arab Hadsereg


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »