Szíriában civilek haltak meg az izraeli légicsapásokban (videó)

Szíriában civilek haltak meg az izraeli légicsapásokban (videó)

Izrael légicsapást mért a szíriai hadsereg több állására hétfőn éjszaka Damaszkusz közelében, az akcióban két civil életét vesztette, hét megsebesült – adta hírül a SANA szíriai állami hírügynökség védelmi minisztériumi forrásokra hivatkozva.

A névtelenül nyilatkozó tisztségviselő arról számolt be, hogy a szíriai légvédelem megsemmisítette a Golán-fennsík irányából érkező izraeli rakéták többségét, de több így is betalált a fővárostól délre található katonai állásokon, amelyekben jelentős anyagi károk keletkeztek.

Helyi források szerint hogy az izraeli hadsereg a szíriai hadsereg, illetve a Hezbollah ellenálló szervezet állásait vette célba.

Hírdetés

Helyi tudósítások szerint a robbanások zaját Damaszkusz egyes részein is hallani lehetett.

Az izraeli hadsereg szóvivője nem kívánta kommentálni az erről szóló sajtójelentéseket a Reuters brit hírügynökség megkeresésére.
A damaszkuszi kormány szerint az izraeli hadsereg az elmúlt három hónapban nyolc alkalommal mért légicsapást szíriai célpontokra, utoljára július 20-án.

Izrael korábban elismerte, hogy több támadást is végrehajtott Szíriában a polgárháború 2011-es kitörése óta, miután stratégiai fenyegetést lát Irán egyre erősödő katonai jelenlétében a szomszédos országban.

MTI nyomán

Sharing is caring!


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »