Szíriában a romok alatt jött világra egy újszülött. A családból egyedül ő élte túl a katasztrófát

Szíriában a romok alatt jött világra egy újszülött. A családból egyedül ő élte túl a katasztrófát

Bejárta a világot az a felvétel, amelyen egy kisbabát emelni ki a hétfői földrengések során összeomlott épület romjai alól, percekkel a gyermek születése után. Édesanyja a szülést követően szinte azonnal meghalt. A gyermeket törmelék és szögesdrótok közül kellett kiszabadítani.

A híradások szerint a gyermek a család egyetlen túlélője, közeli hozzátartozói mind meghaltak a földrengésben, mikor összeomlott a négyemeletes ház, ahol éltek. A mentőegységek később kiszabadították szülei, nagynénje, három nővére és egy bátyja holttestét is a romok közül.

“Abdallahot  kerestük a romok alatt és családját. Először a nővérét találtuk meg, aztán a feleségét, végül Abdallahot is, egymás mellett feküdtek. (…) Aztán hangot hallottunk, és mikor ásni kezdtünk, megtaláltuk azt a kicsit, hála Istennek”

Hírdetés

mondta a család egy mentésben részt vevő rokona. A gyermeket azonnal kórházba szállították, infúzióra kötötték és inkubátorban helyezték el. Mivel 0 fok körüli hőmérséklet uralkodik most Törökország földrengés sújtotta részein, a gyermeket fagyási sérülesekkel és vérnyomás-problémákkal kezelik. Az orvosok úgy becsülik, hogy hét órával a természeti katasztrófa bekövetkezte után jött a világra, 3,2 kilogrammal.

Video shows a child born under ruins in Kurdish city of #Jindiris in #Efrin. #syria pic.twitter.com/ajXZGx7MOB — Afshin Ismaeli (@Afshin_Ismaeli) February 6, 2023

Az AFP közlése szerint a Dzsindirasz városában, ahol a fenti eset történt legalább 50 lakóház dőlt össze. A Dél-Törökországot és Észak-Szíriát sújtó földrengéseknek eddig legalább 5000 igazolt halálos áldozata van. A török jelentések szerint 8000 embert sikerült megmenteni, de a halálos áldozatok száma a súlyos károk és a fagyos időjárás miatt tovább fog emelkedni.

Körkép.sk, TA3.com


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »