Szíria- Oroszország addig folytatja a hadművelet, amíg minden terroristával nem végzett

Szíria- Oroszország addig folytatja a hadművelet, amíg minden terroristával nem végzett

Oroszország a szír hadsereggel együttműködve az Aerospace erők támogatásával addig folytatja a hadműveletet, amíg minden terroristával nem végzett, közölte az orosz helyettes védelmi miniszter, Anatolij Antonov.

Antonov emlékeztetett arra, hogy Oroszország a Kaszpi-flotta által indított rakéták bevetésével jelentős kárt okozott a terrorista fegyversek soraiban, amely akció teljesen összhangban van a nemzetközi joggal.

Hírdetés

Oroszország katonailag maximálisan kihasználja a légicsapások lehetőségeit a terrorista csoportok ellen, hangsúlyozta Antonov és hozzátette, hogy az úgynevezett mérsékelt ellenzéket nem támadják.

Oroszország a katonai beavatkozás során megsemmisítettek tucatnyi ellenőrző pontot, a nagy mennyiségű katonai felszerelést és lőszerraktárakat  fegyveresekkel együtt, melyek száma megközelíti az ezret.

A helyettes védelmi miniszter hangsúlyozta, hogy a nemzetközi terrorizmus komoly globális fenyegetést jelent, és a gonosz elleni harc fő színtere ma a Közel-Kelet írja a TASS.


Forrás:magyartudat.com
Tovább a cikkre »