Szíria – Macron felszólította Putyint

Emmanuel Macron francia államfő azt kérte pénteken Vlagyimir Putyin orosz elnöktől, hogy „tegyen meg mindent azért, hogy a szíriai rezsim véget vessen a humanitárius helyzet elviselhetetlen romlásának”, valamint kifejezte aggodalmát a polgári lakosság elleni klórgáz használata miatt – közölte pénteken a francia elnöki hivatal.

Az Elysée-palota közleménye szerint a két ország vezetője telefonon beszélt egymással a francia elnök május 24-25-én esedékes oroszországi látogatásának előkészítése céljából.

Emmanuel Macron a beszélgetés során „kifejezte aggodalmát azon jelzések miatt, amelyek szerint lehetséges, hogy több ízben is klórgázt vetettek be a civil lakosság ellen Szíriában az elmúlt hetekben” – olvasható a közleményben.  

Az elnök „hangsúlyozta, hogy Franciaország eltökélten harcol a vegyi fegyverek használata miatti büntetlenség ellen”.

Hírdetés

Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter szerdán megerősítette, hogy „minden jel arra utal, hogy a rezsim jelenleg klórgázt használ Szíriában”.

„Óvatosan mondom, mert amíg ez nem dokumentált teljesen, addig óvatosnak kell lenni” – hangsúlyozta a francia diplomácia vezetője. Florence Parly védelmi miniszter pénteken azt mondta, hogy miután egyelőre nincs bizonyosság a vegyi támadásokról, az államfő által meghatározott helyzet még nem következett be.

Emmanuel Macron elnökké választását követően 2017 május. 29-én Versailles-ban az orosz elnökkel tartott közös sajtótájékoztatóján  azt mondta, hogy Franciaország részéről „megtorlásra és azonnali válaszra” kell számítani vegyi fegyverek bevetése esetén.

Szíria jövőjét illetően a francia elnök a közlemény szerint leszögezte Vlagyimir Putyinnak, hogy a tárgyalások megkezdése elől el kell hárítani az akadályokat és „el kell indítani a következő hetekben egy hiteles politikai átmenetet az ENSZ égisze alatt annak érdekében, hogy Szíriában visszatérjen a béke, a stabilitás és az egység”. Az Elysée-palota jelezte, hogy a külügyminiszterek ennek érdekében fognak dolgozni február 27-én, de a Szocsiban megtartott szíriai nemzeti párbeszéd kongresszusáról nem tett említést a közlemény.

Emmanuel Macron szerint a minszki megállapodás végrehajtása Ukrajnában „zsákutcába jutott”, és ezért konkrét gesztusokat sürgetett a lakosság szenvedéseinek enyhítésére.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »