Szíria: Izraelnek meg kell semmisítenie a tömegpusztító fegyvereit

Szíria: Izraelnek meg kell semmisítenie a tömegpusztító fegyvereit

Szíria szerint a nemzetközi közösségnek arra kell összpontosítania az erőfeszítéseit, hogy nyomást gyakoroljanak az izraeli rezsimre, hogy az elpusztítsa a tömegpusztító fegyvereit.

Faisal al-Miqdad szíriai külügyminiszter-helyettes

“Eljött az idő, hogy nemzetközi erőfeszítéseket tegyenek arra vonatkozóan, hogy Izrael megsemmisítse a tömegpusztító fegyvereinek arzenálját” nyilatkozta Faisal al-Miqdad szíriai külügyminiszter-helyettes egy a libanoni al-Binaa újság számára adott interjújában szombaton.

Faisal al-Miqdad az iráni nukleáris program kapcsán született megállapodást követőn tette ezen megjegyzéseit, és megnevezett egyes arab országokat a régióban, amelyek összejátszanak Izraellel, és amely országokon keresztül Tel Aviv a saját útját egyengeti, hogy katonai és hatalmi tekintetben bővítse a szerepét.

Az “arab tavasz” elindítása óta egyértelművé vált, hogy számos arab ország közvetve vagy közvetlenül olyan terrorszervezetek támogatnak a Közel-keleten amik Izrael ellenes országokban tevékenykednek. Szaúd-Arábia és Katar dollár milliárdokat költött arra, hogy Irakban, Szíriában és Líbiában megerősödjön és egyre nagyobb teret nyerjen az Iszlám Állam és más terrorszervezet.

Hírdetés

Szaúd-Arábia vezetésével  egyes arab országok( Marokkó, Jordánia, Egyesült Arab Emirátusok, Katar, Bahrein, Kuvait) Izraellel karöltve lassan két hete bombázás Jement. Viszont Izrael megszálló politikáját vagy tömegpusztító fegyverkészletét soha nem kritizálták.

Bár Izrael sohasem deklarált semmilyen tömegpusztító kapacitást, mégis általánosan elfogadott vélemény, hogy komoly kutatásokat folytatott és feltehetőleg hatékony arzenálokat épített ki. Hírszerzési és szakértői becslések szerint 100 és 200 közé tehető nukleáris robbanófejei száma, melyeket fejlett hordozóeszközök juttathatnak célba. A szárazföldi indítású Jericho rakétaosztály típusai 500 és 8000 km közötti csapásmérésre alkalmasak, és a nem jog szerinti atomhatalmak közül egyedüliként, Izraelnek van tengeralattjáróról indítható nukleáris cirkálórakétája is.

Izrael nem részese egyik nagyobb non-proliferációs megállapodásnak sem, és hivatalosan nem is áll a szándékában a csatlakozás. Bár sohasem cáfolták vagy erősítették meg atomhatalmi státusukat, Izrael mégis az egyetlen közel-keleti nukleáris fegyverrel rendelkező országnak tekinthető, így csatlakozásának és a szerződésekben való részvételének hiánya nagymértékben veszélyezteti a fegyverzetkorlátozási rendszerek hitelességét és hatékonyságát, különösen a térségben. Az izraeli vezetés hivatalos nyilatkozataiban továbbra is csak arra utal, hogy nem Izrael lesz az első a Közel-Keleten, aki nyíltan tömegpusztító fegyvereket telepít. Mindazonáltal ismerve Izrael preventív lépéseit a múltban, feltehetően a katonai tervezésben figyelembe veszik ilyen eszközök felhasználását nagyobb hagyományos fenyegetés esetén is.

Orientalista.hu – (Forrás: persianews.vcp.ir, press tv, corvinusembassy.com)


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »