Szíria és a menekültek

Szíria és a menekültek

A menekültkérdés ma egy igen aktuális téma. A híradók, az újságok mind televannak ezzel a kérdéssel, egyesek követelve a határtalan befogadás politikáját, a “wilkommenskultur”-t, mások pedig jogos aggodalmakat megfogalmazva azzal kapcsolatban, hogy nem biztos, hogy a közbiztonságra és a gazdaságra olyan jó hatással lesz sok százezer, vagy millió dolgozni és beilleszkedni nem akaró vahabita szélsőséges beáramlása a kontinensre. Ugyanakkor, azt kevesen tudják, hogy Szíria is nem egyszer került olyan helyzetbe, hogy a vész elől emberek sokasága kényszerült odamenekülni. Lássuk hát, hogy melyek ezek a helyzetek, és hogy hogyan állt Szíria a menekültkérdéshez a jelenkori történelem folyamán?

A kaukázusi háborúk idejénSzíria több tízezer cserkesz menekültet fogadott be 1839-ben.

Az örmény holokauszt alatt, 1914-ben Szíria több százezer  oda menekülő örményt fogadott be.

Szíria több mint egymillió palesztin menekültet fogadott be 1948-ban, majd más több százezret 1967-ben, akik mind az izraeli terror elől kényszerültek menekülésre.

Mikor Irak 1990-ben megszállta Kuwaitot, Szíria befogadta azokat, akik onnan menekülni kényszerültek.

Hírdetés

Szíria befogadott több százezer libanoni menekültet 1996-ban, akik az izraeli agresszió miatt kényszerültek elhagyni hazájukat.

Szíria több mint másfél millió, az amerikai szörnytettek miatt menekülő irakit fogadott be 2006-ban .
Ez időszak alatt az állami iskolákban több terem is menekültszállóként üzemelt, de más állami épületeket is átalakítottak ilyen célra. A legtöbb szíriai család ingyen adott egy szobát vagy egy üres lakást egy-egy iraki családnak. Sem az Irakiak, sem más menekültek nem éheztek az országban, ugyanis a nép és az állam  minden lehetsége módon segített a nekik.

Szíria több százezer libanoni menekültet fogadott be 2006-ban, a 34 napos háború idején.

Szíriában soha, egyetlen egy menekült sem aludt az utcán. Hatalmas állami menekülttáborokat építettek az országban, melyekben többek között teljes orvosi elláttást biztosítottak a hazájuk elhagyására kényszerülőknak, ahányszor csak szükség volt rá  A szírek sosem különböztettek meg vallás vagy hovatartozás alapján egyetlen egy menekültet sem. Ugyanakkor, azt is érdemes tudni, hogy akik Szíriába menekültek, azok ott nem követelőztek, nem szabálytalankodtak, hanem hálásan elfogadtak mindent, amit az állam meg tudott nekik adni.

Orientalista.hu – Cadmus


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »