Szír elnök: Európa veszélyben van

Szír elnök: Európa veszélyben van

Ellehetetleníti a szíriai háború befejezését a külföldi hatalmak, főleg Törökország beavatkozása – hangsúlyozta Bassár el-Aszad szíriai elnök a svéd Expressennek adott interjújában. Mint mondta, Staffan de Mistura ENSZ-különbmegbízott hiába próbálja újraéleszteni a béketárgyalásokat, ha terveit keresztülhúzzák. Aszad elnök példaként említette, hogy Ankara arra utasította az egyik felkelőcsoportot, ne működjenek együtt Misturával. „Úgy gondolom, a különmegbízott tudatában van annak, hogy ha nem győzi meg a terroristákat támogató országokat, hogy hagyják a szíriaiakat megoldani a problémát, akkor nem fog sikerrel járni” – fogalmazott az államfő.

„Amíg Európa hátsó udvarában, a mediterrán térségben és Észak-Afrikában káosz uralkodik, a térség tele van terroristákkal, addig az európai országok nincsenek biztonságban” – mondta Aszad elnök Európa terrorfenyegetettségével kapcsolatban. Hangsúlyozta, a terrorizmusra nem belügyi, vagy regionális problémaként, hanem globális fenyegetésként kell tekinteni.
A svéd lap tudósítójának elmondta, az Iszlám Állam legveszélyesebb vezetői éppen Skandináviából jönnek. „Nincs kapcsolat a hírszerzési szerveink között” – válaszolta az elnök arra a kérdésre, hogy a svéd hatóságok kértek-e információt Damaszkusztól az Iszlám Államban harcolók vagy más dzsihádisták ügyében. Az Európai Unió adatai szerint jelenleg öt-hatezer európai állampolgár harcol az Iszlám Állam soraiban, közülük körülbelül másfél ezren franciák. Azzal azonban Brüsszelben is tisztában vannak, hogy ezekkel a számokkal valószínűleg nagyon alábecsülik a valóságot, hiszen nehéz felmérni és nyomon követni a külföldi harcosokat.
„Az a baj a Nyugattal, hogy a demokráciát önmagában célnak tekinti. Pedig ez nem a cél, hanem a folyamat. A cél a jólét, a fejlődés. A demokrácia egy eszköz ahhoz, hogy ezt elérjük” – mondta Aszad elnök, aki szerint országa a konfliktus kitörése előtt a demokrácia útján haladt, most azonban az első a biztonság, hiszen Szíria és a szíriai emberek élete van veszélyben. Rámutatott a kettős mércére is, miszerint a nyugati országok barátjuknak, szövetségesüknek tekintik Szaúd-Arábiát, amely egy „középkori állam”.

Hírdetés

Thürmer Gyula

magyartudat.com

No visits yet


Forrás:magyartudat.com
Tovább a cikkre »