Szintet lépett a Ráckevei Duna-ág súlyos olajszennyezési ügye – itt vannak a számok

Szintet lépett a Ráckevei Duna-ág súlyos olajszennyezési ügye – itt vannak a számok

A Duna-Ipoly Nemzeti Park munkatársaival egyeztetve dolgoznak a Ráckevei (Soroksári)-Duna-ágnál a hétvégén történt súlyos olajszennyezés felszámolásán a vízügyes szakemberek.

A szakemberek már felmérték a károk, amelyek súlyos, hiszen 1830 négyzetméteren vannak olajfoltok a nádasban Szigetszentmiklós területén. Csak azért nem érte el a szennyezés a Dunát, mert amikor szombaton megkapták a lakossági jelzést, már másfél óra múlva a helyszínen voltak a vízügyes szakemberek, elrendelték a legmagasabb szintű védelmi készültséget, és még aznap délután merülőfalakkal körbehatárolták a területet, megakadályozva az olajfolt szétterülését – mondta az InfoRádióban Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője.

Hétfőn is folytatódtak a kárelhárítási munkálatok a Ráckevei-Duna-ágnál, a vízügyesek a nemzeti park képviselőivel egyeztettek a helyszínen, mivel a területen található úszóláp a természetvédelmi törvény védelme alatt áll.

Mindezek miatt a kármentesítést úgy végzik, hogy a munkagépek a szennyezéssel érintett területen csak a lehető legkisebb mértékig bolygatják meg a természetet, de a szénhidrogén-származékkal szennyezett növényzetet maradéktalanul eltávolítják, akkor is, ha ez az úszólápot érinti, ezzel elkerülve a nagyobb ökológiai károkat.

A budapestiek mellett már a győri és a szolnoki vízügyesek is a helyszínen dolgoznak és mocsárjáró-nádvágó gépekkel mérik fel a terepet és teszik megmunkálhatóvá. Vasárnap óta vákuumszivattyús eszközök segítségével folyamatosan távolítják el az olajat a víz felszínéről:

hétfőn 4 darab 1000 literes tartályt és több 220 literes fém hordót töltöttek meg a szennyezett anyaggal, de bár ez nagy mennyiség, alig látszik egyelőre a környéken, olyan nagy a szennyezés.

A kitermelt veszélyes anyagokat egyelőre a helyszínen elhelyezett konténerekben tárolják. A szennyezés beeresztésének pontos helyét a vízügyes szakemberek ipari búvárok bevonásával is próbálják felderíteni.

Hírdetés

Ahonnan nem tudják az olajat a fenti módszerekkel vagy kézi erővel eltávolítani, ott úgynevezett szanolos fertőtlenítést hajtanak végre, ezzel a sárga színű porral szórják be az érintett területet.

A munka hosszadalmas, a hét végéig biztosan eltart. Azt még nem tudják, hogy szükség lesz-e például talajcserére. A környezetvédők szerint akár 20-30 év is lehet, mire rehabilitálódik a terület.

A gépkezelők fokozottan figyelnek arra, hogy az olajjal érintkezett területről ne vigyék át a szennyeződéseket a nem szennyezett részre. A munkagépek a számukra kijelölt munkaterületet nem hagyhatják el, szintén a szennyezés továbbvitelének megakadályozása érdekében.

Az OVF munkatársai figyelembe veszik a nemzeti park szakértőinek véleményét az ideiglenes kármentesítő út kialakításánál is, amelynek építése elkezdődött. Az utat a védekezés végével visszabontják, a területet pedig helyreállítják, ezzel is elősegítve az élővilág rehabilitációját.

  • Az OVF korábbi közlése szerint szombaton érkezett telefonos lakossági bejelentés a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóságra (KDVVIZIG) arról, hogy Szigetszentmiklóson, a Tebe sor és a Rév sor kereszteződésénél lévő csapadékvíz-csatorna kifolyónál és a nádasban olajszennyeződés nyomai látszanak. Az önkormányzati kezelésben lévő csatorna a Ráckevei-Dunába (RSD) torkollik.
  • A bejelentés után a vízügyes szakemberek szombaton 13 órától kezdték meg a szükséges beavatkozásokat.
  • A Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság a szennyezés miatt feljelentést tett, a rendőrség nyomozást indított ismeretlen tettes ellen – olvasható az OVF korábbi közlésében.
Nyitókép: Pexels.com

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »