Szinte hihetetlen! Még mindig közel 70 millió gyerek él szegénységben a világ leggazdagabb országaiban

Szinte hihetetlen! Még mindig közel 70 millió gyerek él szegénységben a világ leggazdagabb országaiban

Az utóbbi években elért eredmények ellenére még mindig több mint 69 millió gyerek él a szegénységi küszöb alatt a világ 40 leggazdagabb országában, azaz öt gyerekből több mint egy – jelentette be kedd este az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF).

Az ügynökség szerint 2012 és 2014, valamint 2019 és 2021 között a szegénységben élő gyerekek száma nyolc százalékkal csökkent a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) és az Európai Unió vizsgált, mintegy 40 országában élő 291 millió gyerekéből.

2021 végére a szegénységben élő gyerekek száma azonban még mindig több mint 69 millió volt.

Hírdetés

A szervezet részéről Viktor Nyland rámutatott arra, hogy a megfelelő ételek, illetve a fűtött otthon hiánya fenyegetést jelent a gyerekek testi és mentális jóllétére.

Az UNICEF a jelentésben a többi között gyermekvédelmi eszközök hatékonyabb felhasználását és az állam szigorúbb közbelépését javasolja, rámutatva arra, hogy egy ország virágzó gazdasága még nem jelenti automatikusan azt, hogy az ott élő gyerekek kijutnak a szegénységből.

A beszámolóban rámutatnak a gyermekszegénység és a gazdasági egyenlőtlenségek közötti közvetlen összefüggésekre, valamint kiemelték, hogy az egyszülős, illetve kisebbségi családok gyermekeit a jelenség jobban fenyegeti. Példaként az Egyesült Államokat említették, ahol az afroamerikai gyerekek 30, az őslakos gyerekek 29 százaléka él a szegénységi küszöb alatt, míg ez a fehér gyerekek esetében 10 százalék.

Az Európai Unióban az EU-s állampolgársággal nem rendelkező szülők gyerekei esetében 2,4-szer nagyobb az esélye, hogy szegénységben élnek, mint az állampolgársággal bíró szülők gyerekei.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »