Herczeg József feleségével és két gyermekével május 4-én azért utazott Rómába, hogy részt vegyen a pápaválasztás eseményein. A budapesti Rózsafüzér Királynője-templom közösségéhez tartozó család, a jogász szülők számára életre szóló élmény volt, hogy jelen tudtak lenni a Szent Péter téren mind a várakozás, mind a sikeres választás idején, mind az új pápa első áldását fogadva.
„Katartikus élmény volt, szinte felrobbant a tér. Üdvrivalgás, harangzúgás, az emberek ugráltak örömükben” – írja le a Herczeg József azokat a perceket, amikor az új pápa nevét bejelentették, majd kilépett a Szent Péter téren egybegyűlt sok ezer hívő elé az erkélyre.
Herczeg József régóta gondolkodott azon, egyszer meg szeretne nézni élőben, a Szent Péter-bazilika elől egy pápaválasztást. A történet házasságkötésükkör kezdődött. Józsefék templomi esküvőt szerettek volna kötni, jelentkeztek a Rózsafüzér Királynője-templom plébánosánál, Nagy Károly atyánál. Részt vettek a jegyesoktatáson, Károly atyával azóta is tartják a kapcsolatot, dicsérik segítőkészségét. Mivel ekkor József nem volt megkeresztelve, a plébános azt kérte, kapcsolódjanak be egy katekumen csoportba. Részt vettek ezen, József szentségekhez járult, templomba járó család lettek.
Már a katekumenátus alatt megfogalmazódott a férjben a gondolat, egy pápaválasztás világtörténelmi esemény, kevés dolog mérhető hozzá jelentőségben, részt akar rajta venni. Ferenc pápa elhunytakor rögtön határozott: május 5-től szállást foglalt Rómában, tárgyalásait elhalasztotta, és innen már csak az útra fókuszált. Kötöttsége miatt elvetették a repülőt. „Könnyű volt az út. Este a gyerekek Budapesten aludtak el, reggel Rómában ébredtek” – írta le éjszakai útjukat Rómába.
A szülők már otthon is követték a médiában az eseményeket, beszélgettek a hétéves kisfiúval, felkészítve őt arra, mi, hogyan fog történni, milyen vezetője a pápa a világ katolikus életének. Rómában együtt megnézték a Szent Péter-bazilikát. „A templombelső, az ott kiállították tárgyak is arra sarkallták a fiamat, hogy érdeklődéssel figyelje az egész eseményt.”
Szerdán este a nagy tömegben várakoztak a kordonokon kívül, ekkor találkoztak és ismerkedtek meg Kuzmányi Istvánnal, a Magyar Kurír főszerkesztőjével. „Sok mindent megtudtunk tőle, beszélt nekünk Erdő Péter bíboros tevékenységéről. Biztos vagyok benne, hogy főpásztorunk mindent megtett, hogy jó pápát válasszanak. Valószínűsítettük, az első nap nem lesz még eredmény, de éreztük, az esemény szentsége megköveteli, hogy ott legyünk.” Az egyéves Adél átaludta az időt, a hétéves mozgékony fiúcskát tette próbára a kétórás várakozás.
Másnap délelőtt csak a családfő ment ki a tömegbe. „Nem számítottam rá, hogy lesz eredmény.” Délután mindannyian kimentek, a biztonsági ellenőrzésen áthaladva ezúttal már bejutottak a térre. „A világ minden tájáról érkezettekkel találkoztunk, az ázsiaiaktól kezdve az afrikai nemzetekből érkezőkig, a szlávokon keresztül a spanyolajkúakig. A térre kereszttel bevonulók között is a világ minden tájáról származó emberek voltak, jól mutatva a pápaválasztás nemzetközi fontosságát” – mondja József felesége.
„Mikor megjelent a fehér füst, felzúgott a tömeg. Taps, Habemus papam – hangzott mindenünnen. Többdimenziós élmény volt, a szemünk, fülünk mellett a szaglásunkat is megérintette, a téren a füst is érezhető volt. Tudtuk, innen még egy óra telik el a bejelentésig. Tetőfokára hágott az izgatott várakozás, amikor megjelent a díszőrség, majd a Szent Péter-bazilika erkélyén megjelent a protodiakónus: „Annuntio vobis gaudium magnum: habemus papam!” Katartikus élmény volt, amikor kilépett a loggiára az új pápa, és köszöntötte a világot. Csodálatos élmény, hogy megkaptuk első apostoli áldását, és együtt imádkoztunk a tömeggel. Örök életre megmarad, megerősítő örömélmény volt ez az ötnapos pápa körüli esemény a családunknak.”
Szerző: Trauttwein Éva
Fotó: Herczeg Ferenc, Kuzmányi István
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


