Szinte felfoghatatlan a kár a földeken – komoly következmények jönnek

Komoly következménye lesz a veszteségnek, ráadásul sok termelő a reménytelen növények helyére sem ültet mást.

A tavalyi termésnél legalább egymillió tonnával kisebb lesz az idén az őszi kalászosok hozama, de nem elképzelhetetlen a kétmillió tonnás kiesés sem – mondta a Világgazdaságnak Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke.

A hosszú száraz időszak után ugyan az időjárás esősebbre fordult, ám legalább 100, néhol 150 milliméter csapadék hiányzik a talajból, az alsó rétegek teljesen kiszáradtak. A homokos területeken kifejezetten rossz a helyzet – írta a lap.

Hírdetés

A GOSZ-hoz érkező információk szerint a termelők jelentős része költségei csökkentéseként elhagyja a fejtrágyázást, kihagy bizonyos technológiai elemeket, ennek következtében pedig az aszály miatti terméskiesés fokozódik.

A legrosszabb állapotban lévő őszi káposztarepcét több tízezer hektáron kellene kitárcsázni, mert akkora károkat szenvedett el. Petőházi Tamás szerint azonban elképzelhető, hogy sok termelő a reménytelen állapotban lévő repcét is a földben hagyja, mert ilyen körülmények között még azt is kockázatosnak tartja, hogy a helyére kukoricát vagy napraforgót vessen.

A legutóbbi állapotfelmérések alapján az őszi kalászosok most sokkal rosszabb állapotban vannak, mint ősszel, a millió tonnás nagyságrendű terméskiesést már biztosnak veszik a szakértők, de a gabonapiacon most a kivárás a jellemző – írta a Világgazdaság.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »