Színpadot avattak Nádszegen, a Mátyusföld legmagyarabb falujában – KÉPEKKEL

Színpadot avattak Nádszegen, a Mátyusföld legmagyarabb falujában – KÉPEKKEL

Felemelő anyák napi műsor keretén belül avattak nagyszínpadot a nádszegi magyar alapiskola udvarában. Nádszeg a Mátyusföld legmagyarabb faluja, kulturális bástya és magyar hagyományok őrzője. A színpadot, amelyen a jövőben minden nádszegi gyermek, felnőtt, nóta-, táncos és kultúrcsoport helyet kap majd, a magyar kormány támogatásával sikerült felépíteni.

Szinte az egész falu magyarsága kivonult a nádszegi magyar alapiskola és önkormányzat által szervezett színpadavató ünnepségre és anyák napi műsorra május elsején. A rendezvényen megjelent tömeg biztosíték arra, hogy Nádszegen jó kondícióban van a magyarság, erős a hagyományőrzés, biztosak a család, a keresztény hit és a magyarság gyökerei.

Szarka Zsuzsa, az alapiskola igazgatója elmondta, közel negyvenezer euró értékű építési anyag van a színpadban. Mikor a színpadot 2019-ben elkezdték tervezni, a magyar kormány hatmillió forintos támogatást nyújtott, aztán a koronavírus járvány kitörésével párhuzamosan drágultak az építési anyagok is, ekkor már az önkormányzat és a falusiak támogatását is kérni kellett, volt aki színpaddeszkával, színpadkővel vagy színpadgerendával támogatta a nagy tervet.

A színpadavató ünnepségen köszöntötték Czimbalmosné Molnár Évát, a magyarországi Nemzetpolitikai Államtitkárság Felvidékért felelős főosztályvezetőjét, aki a Nemzetpolitikai Államtitkárság képviseletében mondott ünnepi beszédet a színpadavatón. Kifejtette, különös öröm számára, hogy a színpad avatását a nádszegiek összekötötték az anyák napi rendezvénnyel.

Hatékony nemzetpolitika

Az édesanyák a társadalom magját jelentő család teremtői, működtetői. Ők azok, akik nem csak láthatatlanul hordozzák vállukon mindannyiunk lelki terheit, de megteremtik számunkra az otthont, a melegséget is. Ők ismerik legjobban a boldogságot, de a legmélyebb fájdalmakat is”

– hangzott el Czimbalmosné Molnár Éva beszédében. Hozzátette a nemzetpolitikai kiemelt területe a magyar családok, gyermekek támogatása. Ezekkel a támogatásokkal sokféleképpen segítik a családokat, nevelőket. Óvodák, iskolák fejlesztésével, felsőoktatási intézmények bővítésével, működési feltételek, eszközök biztosításával több százezer gyerek számára vált lehetővé a minőségi, anyanyelvi oktatás, ahol versenyképes tudásra tesznek szert.

A magyar kormány már 2010-ben kinyilvánította, hogy a társadalom alapját a közösségekben látják, azok alapját pedig a családok képezik. Magyarország elkötelezett a gyermekek védelme iránt, hiszen Magyarország és Európa jövője a családokban rejlik.

„A külhoni magyar gyerekek számára azonban kiemelt szerepe van az anyanyelvi közegnek, hiszen a gyerekek azon a nyelven fedezhetik fel a világot, amelyet a legjobban ismernek” – hangsúlyozta a főosztályvezető. Továbbra is azon kívánnak dolgozni, hogy az élet minden területén tudják ezt biztosítani a magyar családoknak és a magyar gyerekeknek. Szükség van a közösséghez való tartozás biztos tudatára is. A nádszegi rendezvény egyszerre segíti a résztvevő családokat összetartozásuk, magyarságuk és egységes nemzetükhöz való tartozásuk megélésében. Czimbalmosné Molnár Éva azt kívánta a nádszegi gyermekeknek, mindig tudják megmutatni a tehetségüket a színpadon, és éljék meg a közösségek által nyújtott feledhetetlen élményeket, használják egészséggel az iskola új színpadát.

Bástya

Hírdetés

Forró Krisztián, a Szövetség országos elnöke kiemelte, ez a színpad akár a felvidéki magyarság megmaradásának szimbóluma is lehetne, hiszen egy iskola közegében épült, ahol a magyar öntudatot, érzést és történelmet nevelik és tanítják a jövő generációjának.

Egy színpad mindig a kultúra helyszíne. A gyökereink, a megmaradásunk pedig mindig a kultúra függvénye is. Az anyaország ezzel a színpaddal is biztosítékot ad arról, hogy nem feledkezett meg a külhoni magyarokról, hogy segíti nemzettársait. Ugyanúgy a helyiek összetartozását is szimbolizálja”

– fejtette ki az elnök.

„Mi tudjuk, hogy nagyon jók ezek a támogatások, és továbbra is számítunk a magyar kormány támogatására. Nyilván a településeink, a polgári társulások, az emberek, akik itt élnek, dolgoznak és próbálják a magyarságukat megőrizni, élni is fognak ezzel a lehetőséggel” -fogalmazott Berényi, megköszönve a magyar kormány által nyújtott lehetőségeket, segítő szándékot.

Agócs Gergely, Királyrév polgármestere is köszöntötte az egybegyűlteket. Elmondta, a nádszegi alapiskola a királyrévieknek is fontos, egyfajta második alma materként tekintenek rá, mivel az alsó tagozat után a királyréviek Nádszegre járnak a felső tagozatra. Kiemelte, a színpad egy hatalmas összefogás eredménye, azt kívánta, a színpad a mátyusföldi magyar kultúra legnagyobb bástyája legyen.

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Fekete Irén, a a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke is.

Mindazok részére, akik a hazai közoktatást figyelemmel kísérik, a legnagyobb örömöt jelenti, ha valamelyik iskolánk, óvodánk gyarapodik.

A nádszegi színpad lehetőséget ad a közösségi élet fellendülésér, színvonalas műsorok előadására, szereplésre, a tehetséges gyerekek és felnőttek bemutatkozására, művelődésre és szórakozásra” – fejtette ki Fekete Irén, aki az SZMPSZ nevében köszönte meg a magyar kormány segítségét, amely már sokadik alkalommal érkezett a Felvidékre.

A színpadavató ünnepség után a nádszegi magyar óvodások és iskolások, az iskola mellett működő szabadidőközpont is bemutatkozott. Az új színpadot a helyi néptánccsoportok is felavatták. A mátyusföldi magyar falu iskolájának ölelésében felépült színpadot Elek László atya áldotta meg és kérte a jó Isten kegyelmét és áldását a családokra. 

A magyar kormány támogatásával felépült nádszegi színpad avatóünnepségéről a Magyar7 hetilap 19. számában is olvashatnak.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »