Színházi világnap – a művészet fényével a tudatlanság és a szélsőségesség sötétsége ellen

Színházi világnap – a művészet fényével a tudatlanság és a szélsőségesség sötétsége ellen

Ma van a színházi világnap, amelyre számos teátrum készül programokkal; a színházi ünnep alkalmából az előadások előtt felolvassák a világnap nemzetközi üzenetét, amelyet az idén Samiha Ayoub egyiptomi színésznő írt.

A színházi világnapot a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) közgyűlésének határozata alapján 1962 óta tartják meg március 27-én, annak emlékére, hogy 1957-ben ezen a napon volt a Párizsban működő Nemzetek Színházának évadnyitója.

A 61. színházi világnapon a színházakban az előadások előtt Magyarországon is felolvassák a világnapi üzenetet. Az ITI minden évben a színházi világ egy jelentős személyiségét kéri fel, hogy fogalmazza meg üzenetét a színház művészei és a közönség számára.

Idén Samiha Ayoub egyiptomi színésznőt kérték fel, aki üzenetében többek között azt írja: „Miközben boldog vagyok, hogy hozzátok szólhatok, minden porcikám remeg a nyomasztó feszültségek és zűrzavaros érzések súlya alatt, amelyektől, a világ mai állapotát látva, mindannyian szenvedünk – színházi és nem színházi alkotók egyaránt”.

„Arra hívlak titeket, hogy álljunk össze mindannyian, kéz a kézben és vállvetve, engedjük szabadjára a hangunkat, ahogy a színpadon szoktuk, hogy felébresszük a világ lelkiismeretét és megkeressük magunkban az ember elveszett lényegét. A szabad, toleráns, szerető, együttérző, gyengéd és elfogadó embert. Utasítsuk el a brutalitás, a rasszizmus, a véres konfliktusok, az egyoldalú gondolkodás és szélsőségesség aljas képeit” – írja a művész üzenetében, amelyet az ITI Magyar Központja juttatott el az MTI-hez.

Hírdetés

A világnap alkalmából több színház készül programokkal. A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban például Mindenkire szerep vár címmel közönségtalálkozót tartanak a teátrum művészeivel; színházi történetek, anekdoták, élménybeszámolók hangzanak el.

A Bajor Gizi Színészmúzeumban a világnapon múzeumi teadélutánt tartanak Komédiások a kávéházban címmel, a Jurányi Inkubátorházban pedig Függetlenül egymással címmel beszélgetéseket szerveznek a független struktúrákról.

A Nemzetközi Színházi Intézet Magyar Központjának elnöksége darabbörzét rendez a Katona József Színházban. Az eseményen, amelyhez online is lehet csatlakozni, a kortárs külföldi kínálatból válogatott darabokat öt-öt percben mutatják be.

A Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) Magyar Központja által alapított elismerést minden évben három olyan művész, kultúraközvetítő kapja, aki sokat tett a magyar nyelvű színházi kultúra nemzetközi elismertetéséért.

(MTI/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »