A Gizella-napok minden esztendőben a Veszprémi Főegyházmegye életének egyik kiemelt eseménye. Az ünnepi hétvégén – május 10–11. – megrendezésre kerülő családi, tudományos, kulturális és lelki programokkal várják a szervezők az érdeklődőket. A hitéleti alkalmak segítenek újra megtalálni a csendet, a közösséget és Isten jelenlétének örömét.
A programsorozat lelki csúcspontja a május 10-én, szombaton 10 órakor kezdődő ünnepi szentmise lesz, amelyet Udvardy György veszprémi érsek mutat be a Szentháromság téren. A szertartást megelőzően különleges zenei nyitányként csendül fel Malek Miklós Gizella fanfárja a Magyar Honvédség Légierő Zenekara előadásában. A szentmisén közreműködik a Mendelssohn Kamarazenekar és a Szent Mihály Kórus. E szertartás keretében kerül sor a Szent Imre-díjak átadására is.
Szombaton 14.30 órakor a Szent Mihály -főszékesegyházban örömzenés dicsőítés várja a híveket. Az egyházmegye keresztény könnyűzenei szolgálatát ellátó zenészek hálaadó muzsikája különleges lehetőséget ad arra, hogy a hívek közös éneklésben, dicséretben és imában éljék meg hitünket – személyesen és közösségben is.
A Gizella-napok keretében mutatja be a Veszprémi Főegyházmegyei Levéltár és Könyvtár a Toposzok nyomában – A székesegyházi vizitációk 1739–1948 című forráskiadványt is. A könyvbemutatót május 11-én, vasárnap 15.30 órai kezdettel tartják a Biró-Giczey-házban Karlinszky Balázs, a levéltár igazgatója és Varga Tibor levéltáros közreműködésével.
A kötet a veszprémi székesegyház és káptalan életének több mint két évszázadát dokumentálja, felvázolva a vizitációs jegyzőkönyvek révén az egyházi élet mindennapjait, kihívásait és fejlődését.
Közös zenélést kínál a vasárnap 16 órakor kezdődő gitáros dicsőítés is, amelyen a Szent Margit Gitáros Énekkar és a Szent Mihály Gyermekkórus szolgál együtt.
Szombaton és vasárnap 14 órakor indulnak A királyné temploma című vezetett séták a Szent Mihály-főszékesegyházban. A séta során nemcsak az épület történetével, hanem a székesegyház szimbolikájával, lelki üzenetével is megismerkedhetnek a látogatók – egyfajta spirituális zarándoklatot téve a „királyné templomában”, amely immár ezer éve őrzi a keresztény hit örökségét Veszprém szívében.
Természetesen idén is megrendezik a sokak által kedvelt pecsétgyűjtő játékot, ahol minden ünneplő meglepetés könyvet kap ajándékba.
A Kincsek között a tavaszban című kiállítás egész májusban megtekinthető a Biro-Giczey-házban.
A 2025-ös Gizella-napokon is példaként mutatja fel a főegyházmegye Bódi Mária Magdolnát, akit az Egyház április 26-án avatott volna boldoggá. A boldoggá avatást Ferenc pápa halála miatt elhalasztották. Magdi a remény, a szeretet és az élő hit tanúságtevője. A Gizella-napok keretében olyan programokra is várják az érdeklődőket, amelyek Magdi személyiségjegyeit, erényeit és örökségét állítják a középpontba.
A Szentháromság téren szombaton és vasárnap 12 és 18 között több tematikus élményprogram is várja a családokat.
Különleges hangulatot teremt a Magdi virágoskertje aszfaltrajz, amely tavaly debütált nagy sikerrel: a Biró–Giczey-háztól a Szentháromság téren át egészen a Szent Mihály-őszékesegyházig színes virágok díszítették az aszfaltot, mintha egy hatalmas, közös kert született volna meg az ünnepre. Nemcsak gyermekek, hanem fiatalok, felnőttek és idősek is krétát ragadtak, hogy együtt hozzanak létre valami szépet és közöset – kifejezve ezzel a természet és az alkotás iránti szeretetüket, amely Magdi egyik legfontosabb jellemvonása volt.
A legfiatalabbakat a Magdi-játéktár várja, ahol Bódi Mária Magdolna életéből inspirált családi játékokkal lehet játszani. Itt a példaképpé vált fiatal lány erényei – mint például a bátorság, a remény és az öröm – játékos formában jelennek meg, megérintve a gyermekek képzeletét és a szülők lelkét egyaránt.
A Biró–Giczey-házban a „Kreatív kert” alkotóudvarban a kézművesség és a hit találkozik: lehetőség van Magdi-utazókavicsot készíteni, családi címert alkotni, kulcstartót dekorálni vagy épp kézi hímzést tanulni. A programok egy részét a Magdira jellemző erények inspirálták – a természetszeretet, a hitből fakadó erőforrások, a kreativitás, az öröm és a bátorság.
Kalandozós élményt kínál a „Magdi Tour”, az interaktív kincskereső, kódfejtő játék. A kincskeresés során a résztvevők játékos formában kerülnek közelebb Bódi Mária Magdolna életéhez, küldetéséhez és szellemiségéhez.
A tour időpontjai: május 10-én, szombaton 12–18 óra; május 11-én, vasárnap 12–18 óra.
Az induláshoz szükséges csomagot a Biró-Giczey-házban tudják majd felvenni a játékos kedvűek.
Május 10-én, szombaton 15.30-tól Magdi öröksége címmel pódiumbeszélgetés lesz Bódi Mária Magdolnáról, szintén a Biró-Giczey-házban.
A Gizella-napokon lehetőség lesz a Bódi Mária Magdolna életéről és hitéről szóló roll-up kiállítást is megtekinteni.
A Gizella-napok programfüzetében a teljes hétvége valamennyi eseménye megtalálható.
Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


