Színes programmal ünnepli a község napját Magyarkanizsa

Színes programmal ünnepli a község napját Magyarkanizsa

A hatnapos rendezvénysorozat október 16-án kezdődik rendhagyó helytörténeti órákkal a nyolcadikosok számára.

Pénteken délelőtt a Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpont fennállásának 60. évfordulóját ünneplik a Városházán. Ugyanezen a napon délután megnyílik az Őszi Kézműves- és Virágvásár, amely szombaton is színes programokkal várja a látogatókat. Szombat délelőtt a Gyógyfürdő sportcsarnokában rendezik meg a 16. Csaba Ferenc Nemzetközi Birkózó Emlékversenyt mintegy 400 versenyző részvételével. Vasárnap este a Művészetek Házában a Rítusok című táncelőadás idézi meg a magyar néphagyomány világát.

Hétfőn kerül sor a községi díjak átadására, megemlékezésre, valamint este a Szabadkai Filharmónia kamaraegyüttesének hangversenyére.

Hírdetés

A programsorozat október 21-én helytörténeti sétával és történelmi előadással zárul.

Vranić Váradi Lívia, a szervezőbizottság tagja: „Október 20-án, hétfőn zajlik a községnapi rendezvénysorozat fő programja, ahogy az lenni szokott, a megszokott programelemeken keresztül. Délelőtt kerül sor a nyilvános elismerések átadására a magyarkanizsai Városháza dísztermében. Ünnepélyes keretek között átvehetik a nyilvános elismeréseket: Savelin Zoltán plébános, Tóth Mária Elvira tisztelendő nővér, Táborosi Győző pedagógus, a Szociális Központ, a Kravić fivérek pálinkafőzdéje és Csorba Bagi Valentina. Ezt követően délután fél ötkor a Halász téren kerül sor a megemlékezésre és a koszorúk elhelyezésére a halásztéri emléktáblánál, mely, mint tudjuk, Magyarkanizsa legrégebbi pontját jelzi.”

Forrás: Pannon RTV

The post Színes programmal ünnepli a község napját Magyarkanizsa appeared first on Külhoni Magyarok.


Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »